Pár héttel a minapi posztban hivatkozás-szerűen említett bejegyzés előtt tettem fel egy másikat: ismeretvadasz.blog.hu/2007/09/17/selyemut_es_kornyeke#more5048217
Itt megismétlem. Az abban most helyreállított történelmi térképek ugyan részint azonosak, részint azonban mások voltak, mint a keleti nyelvekről és népekről szóló bejegyzésben, melynek vitáját a legutóbbi posztban közöltem. Az eszmecsere tárgyáról való térbeli és időrendi eligazodást is segíthetik. Maga a szöveg néhány további információt tartalmaz.
A sokat emlegetett Selyemút keleti szakasza a mai Afganisztán területétől Kína szívéig hatolt.
Az útvonal nyugati szakasza az alábbi államokon keresztül vezetett.
A kínai civilizációt korábban még hosszú ideig fenyegették a hsziungnu betörések és uralmi formációk. Leküzdésük nagyban hozzájárult a távolsági kereskedelem kibontakozásához.
A fenti megelőző térképen jelzett Kushan birodalom a Kína és India közötti kereskedelmet is közvetítette, ellenőrizte és abból a vámokon keresztül hasznot húzott. Magába foglalta a mai afgán területet, Sogdiana egy részét (Samarkanddal) és Bactriát (Bocharával), továbbá a mai India jelentékeny részét:
A Kushan birodalom létrejöttében nagy szerepük volt a szakáknak:
Később a juan-juanok települtek a kushan területekre:
A még későbbi Sogdiana és az önállósuló többi állam itt látható:
A Selyemúton, a kietlen Tarim medence perifériáinak hegyi ösvényein intenzív karaván-kereskedelem folyt. Kucha mellett volt az a Kőtorony, ahol a kínaiak hagyományosan átvették a rakományokat a Nyugatról érkező karavánoktól.
A Kína és a Római Birodalom közötti kereskedelemben fontos közvetítő szerepük volt a párthusoknak. A kusánokkal együtt ők hozták-vitték az árukat a fent említett Kőtoronyig. Nyugaton pedig az arabok kapcsolták össze őket a római fennhatóság alatti területekkel.
A hephtalita (fehér hun) területfoglalás az első évezred közepén indiai állami formációkat szüntetett meg.
Nem sokkal ezután az ujgurok telepedtek le a mai Kína nyugati vidékén.
Kiegészítésül, még egy áttekintő térkép:
A gyakori háborúk megnehezítették, időszakosan megakadályozták a Selyemút kereskedelmi forgalmát. De még Kr.e. 100-ban egy Hippalosz nevű görög felfedezte a monszun szelet, amely tavasszal és nyáron keleti irányú. Ebben az időszakban ötszáz tonnás görög vitorlások vitték a rakományt Indiába és Kínába. Télen a széljárás megfordult és ugyanazok a hajók a keleti árukkal megrakodva tértek vissza. Közben az indiai partmenti tengereken az arab hajósnép bonyolította le a forgalmat. A kereskedelem súlypontja a Selyemútról fokozatosan áthelyeződött a tengerekre. Útvonalát ezek után Tengeri Selyemút néven is emlegették.
