Augustus császár erősen hitt abban, hogy a nevekben a sors van megírva.
Actiumnál, mikor csatarendben álló hajóihoz lement, szembejött vele egy szamárhajcsár a szamarával; a hajcsár neve Eutychus (szerencse fia), a szamáré Nicon (győző) volt. Győzelme után mindkettőjük ércszobrát felállíttatta az egykori tábor helyén emelt templomban. (Suetonius: Caesarok élete, 2.k. Augustus Octavianus, 103.l.).
Ugyanennek a változatát adja tovább Rabelais a nevek modernebb átírását tartalmazó magyar fordítás szerint.
Pantagruel: Octavianus Augustus egy napon bizonyos Eutűkhész nevű parasztemberrel találkozott az úton. A paraszt Victor nevű szamarát hajtotta. Miután Eutűkhész Jósorsot jelent, a császár mind a paraszt, mind a szamár nevéből arra következtetett, hogy további gazdagság, diadal és dicsőség várja.(Pantagruel, II.152.l.)
A Jósors és Victor kombinációjából a jövő kedvező előjeleit olvasta ki.
Csak találgatni lehet, hogy mit olvasott volna ki abból az együttállásból, ahol a parasztot nem Jósorsnak, hanem a himnuszunk szerint történelmünkre olyannyira jellegzetes Balsorsnak hívják.
Kár találgatni, amúgy sem vagyunk babonásak.
Himnuszunkat viszont az új Alkotmány közjogilag is intézményesíteni fogja. A jelenleg uralkodó alakzattal kombinálgatva, az előjelek megszállott keresői és magyarázói ebből akár borúlátó következtetéseket is levonhatnak.
Dehát nem élünk a cézárok korában.
