Nagy művészek régóta ismerik a lélek mélyére temetett érzéseket.
Nem kellett hozzá modern lélektan, Goya jól tudta, hogy ha alszik az értelem, megjelennek a szörnyek:
A mai ember szörnyűnek találja azt, amit az antik istenek műveltek. A gyermekeit felfaló Szaturnusz - Kronosz azonban csak kivetítése volt a korai kannibalizmus földi gyakorlatának. Ősemberi nemzedékek ezrei ölték meg saját gyermekeiket, helyenként az elsőszülötteket, továbbá a tehetetlen öregeket. Éhezés idején, később pedig rituális szertartásként fogyasztották azt, ami emberek teste volt. Az Ego úgy szabadul meg ennek az évezredek során beidegzett étvágynak az emlékétől, hogy magában nem vesz róla tudomást, kint pedig az istenek képzelt világába helyezi. Ez a szörnytett a tudat alvilágában minden egyéb rémséget is megtestesít. Szorongást kelt az erősben, nehogy elkövetővé váljon és a gyengében, mint lehetséges áldozatban. Goya: Szaturnusz felfalja gyermekeit:
A tudattalan szféra erotikus és egyéb örömforrásokat is rejteget. A középkorban az elme számára a meztelen test bűnös képzetnek minősült, amit „ildomos” volt eltemetni a tudattalanba. Nyílt ábrázolása, különösen aktképek festése helyenként tiltott és büntetendő cselekmény volt. Goya: A meztelen Maya:
A fenti „bűncselekmény” kiváltotta a XIX. századi spanyol inkvizíció dühét. Üldözni kezdték a művészt, követelve, hogy adjon ruhát a nőre. Goya erre nem volt hajlandó, inkább megfestette a felöltözött Mayat. Annak arckifejezésébe belevitte mindazt, amit a meztelen test sugallt. Ily módon a felöltöztetett, egyszersmind karcsúbb alakot formázó kép erotikusabb lett, mint üldözött elődje, amit egyébként a „modern” hipokriták hosszú időre eldugtak a közönség elől.