Pusztai nomádok és letelepültek.
Elő-Ázsiát az i.e. ötödik évezredben különféle semita dialektusokat beszélő állattenyésztő népek árasztották el. Történetük kezdeti színhelye a korabeli Szíria, Arábia, Fönícia, Kánaán volt. Ezek közül az első nemcsak a mai országot, hanem a Jordán és az Eufrátész közötti területet jelöli. Nomád és félnomád pásztorkodó csoportok járják nyájaikkal az említett földeket, keresik a hegyi legelőket, a szűkös vízforrásokat. Nemzetségi és laza törzsi rendben élnek, termelési ismereteik az állatállományra szorítkoznak. Ahol legelőváltásra van lehetőség, ott a szállásterületükön belül vándorolnak. Az oázisok, a távolabbi folyóvölgyek foglaltak. A már letelepült civilizáltabb földművelők terményeit a pásztorkodók állati termékekre cserélik. A harciasabb, erősebb nomádok gyakran a letelepültek fölé kerekednek, meghódítják a területet. Átveszik az utóbbiak ismereteit, tovább fejlesztik vívmányaikat.
Az említett nagylétszámú pásztorkodó populációkat a legegyszerűbben az általuk kultivált nyelvjárások szerint lehet egymástól megkülönböztetni. A sémi nyelvcsoportnak három alapvető ágazata van.
A kelet-sémi nyelvek közül a legkorábban (valószinűleg az i.e. negyedik évezredtől) terjedt el a Folyamköz északi tájain az akkád. Ennek későbbi változatai: a babiloni és az asszír nyelv. Az akkádok az i.e. 23. sz.-ban Szargon vezetésével a sumér kultúra alapján mezopotámiai birodalmat hoztak létre. Saját panteonjukat tisztelték. Legrégebbi ékírásos szövegeik az i. e. 25. századból valók. A sémi populáció tengerében ekkor még messze nem léteztek önálló népként a héberek, zsidók. Az i. e. 18. sz. idején már a sémi törzsek egy új hulláma telepedett le a Folyamközben. Ez az új népcsoport északnyugatról jött.
Az észak-nyugati sémi nyelvekhez tartoznak az amorita, a kánaáni nyelvek és az arámi. Közülük, az amorita nyelvjárást beszélők jutottak uralomra Mezopotámiában. Legismertebb királyuk Hamurábi, egyik legfontosabb kereskedelmi központjuk Mári volt. Kánaáni nyelveket beszéltek az i. e. 2. évezred táján letelepült föníciaiak, valamint a moábiták és ammoniták. Egyiptom változó sikerrel igyekezett a befolyása alá vonni Kánaánt. A fönétek városkirályságai, kikötői a mediterrán hajózás és kereskedelem gócpontjai lettek. A sémi népek következő hullámában a szír tengerpart nomád népei, az arámok telepedtek le a mai Damaszkusztól számítható száz kilométeres sugarú körben, az i. e. 15. században. Városkirályságaik a karavánkereskedelmet közvetítették. Az arámokhoz tartoztak a petrai nabateusok, a palmyraiak és (nyelvileg) a szamaritánusok is. I. e. 11. század idején az arámok már politikai nagyhatalom voltak. Nyelvük fokozatosan kiszorította az akkádot és a föníciait, az i. e. 8. században pedig már köznyelv volt.
A dél-sémi nyelvek közül a legfontosabb az arab és az etiópiai nyelv. Előbbit az Arab félsziget számos területen beszélték, két főcsoportja a Jemen akkori környékét uraló délarab és az északarab: a beduin pásztorok és kereskedők nyelvjárása. A déliek távoli tengerekre hajóztak, nagyszabású építményeket, köztük például gátakat emeltek. Délarab eredetűek az asszir birodalom utolsó királyai és kaldeus népcsoportja. Az arab nyelv majd későbbi hódítások révén terjed el Elő-Ázsiában, Afrikában és Európa egy részén. Az etiópiai az ókori Abesszínia nyelve volt.
