A rézkőkori Obeid (Ubaid) volt az első tartós település a délmezopotám feltöltött síkságon. (5300-4100 i.e.) Helye:
Északi előzménye az 5500-tól fennállott Szamarrai Kultúra, amelynek keretében Choga Mami helységben találták fel az öntözéses gazdálkodást (i.e.4700 - 4600). Ez növelte a jólétet, erősítette a rétegződést. Elkülönült vallási cselekményhelyeket még nem hozott létre. A szamarrai finom kerámiák mintáit átvették és tovább fejlesztették az obeidi fazekasok.
Obeidi kerámia:
Obeid három időszaka:
Korai (4700-ig) a Perzsa öböl partjain bontakozott ki, Eridu környékén. Három termelő rétege volt: a házépítő, északról bevándorolt földműves-állattenyésztők, a sátorlakó nomád pásztorok és a part mentén és a mocsarakban halászó-vadászó népesség, akik nádkunyhókban húzták meg magukat.
Középső (4500-ig) az öntöző csatornák intenzívebb építési szakasza. Ez nagyobb csoportok közös erőfeszítését igényelte. Összehangolásukhoz irányító személyekre volt szükség. A településeken belül egy-egy vezető jelenlétére egy-egy nagyobb, de a többihez hasonló alaprajzú lakóépület utal. A lakosság koncentrálódása a településeken az élelemosztás megszervezését igényelte. A fegyelem fenntartásához és megszilárdításához hatalmi eszközöket kezdtek használni az érzelmi-eszmei befolyásolás mellett. Az utóbbit is szolgálták az általunk ismertek között első, itt épült templomok. Szervezett istenkultusz jött létre. A létrehozott javak egy részét a templomközpont használta fel. Maradványai:
Ebben a korban sok technikai újítást alkalmaztak, például a rézöntést, a folyami szállításra kis vitorláscsónakokat, az égetett téglás építkezést. Valószínűleg már ekkor használták az ekét, kereket, szamarat. Eridu mellett Urukban és az észak-mezopotámiai Tepe-Gawra lelőhelyen is találtak Ubaid-templomokat. A háromosztatú templomok alaprajza emlékeztet a lakóházakéra.
Erre a szakaszra jellemző a Hadzsi Mohammed lelőhelyről elnevezett kerámia, melynél a mintázatot a festés kihagyásával állították elő.
Klasszikus (4000-ig): intenzív és gyors fejlődés ment végbe. Az itteni életmód átterjedt a Folyóköz északibb területeire és némi szünettel, a Tepe Gawra lelőhelyről elterjedve, felváltotta a Halaf kultúrát. Egész Mezopotámia a hatása alatt állott. A korban a települések egymástól elszigeteltek voltak, nem fedezhető fel viszonyukban hierarchia.
Távolabbi helyek lakóival is cserekereskedelmet folytattak Bahreinen keresztül.
Finom kerámiájuk az egész térségben keresett volt.
Nagy falvakban éltek, amelyek az egész életmódot irányító templomgazdasági központ körül helyezkedtek el. Különösen jelentős szerepet játszott Ninhurszág istennő temploma. (Más helyeken, például Szamarrában, az öntözés irányítását másféle, nem vallási jellegű központ végezte.) A sírmellékletek tanúsága szerint az itteni háztartások nagyobb része anyagilag szegényes maradt, mások kiemelkedtek a többiek közül. Az előkelők csoportjába a gazdagabb családok főnökei tartoztak, afféle sejkek, illetve papok, akik a templomgazdaság vezetésébe és az ottani raktárak kezelésébe beleszólhattak. A kialakuló bírói funkciót is a közülük valók töltötték be. A rétegződés már a társadalmi állapot kezdődő különbségeit hozta létre.
A jelenlegi ismeretek szerint Obeid lakói nem voltak sumerok. Ezért presumer településnek nevezhető. Ám a település a sumer dinasztiák korában is fennmaradt. Templomát az I. dinasztia idején, korábbi alapokon újra megépítették. Bronz díszítései és műtárgyai, pl. bikaszobrok fenn is maradtak.
Az urbanizálódó eredeti település városi civilizációnak még nem nevezhető, mert nem volt igazi város. Annak kritériuma az írás, a lakosság koncentrálódása, a szakmák specializálódása, a monumentális építészet, a kifejezett társadalmi rétegződés, a távolsági kereskedelem. Mindez fejlődött, de csak az uruki (sumer) kortól érte el a civilizációhoz szükséges kritikai tömeget.
