Földes Károly írja:
A Tanulókör javaslatára elhelyezem itt egy 30+ éve megjelent szakmai cikkemet, kissé meghúzva. A rövidítéseket jeleztem. A scan-t a szövegfelismerő nem mindenütt helyesen alakítja át. Amit tudtam, korrigáltam. A további átfésülést menet közben hajtom végre. A folyóiratban vastag betűvel szedett címeket aláhúzással jelöltem.
1281 (lap)
Közgazdasági Szemle, XXXI. évf., 1984. 11. sz. (1281-1296. 1.)
Külgazdasági tevékenység és szocialista fejlődés
(A gazdasági növekedés alaptényezői és a külkereskedelem)
Általános megállapítások
Napjaink egyik fontos elméleti kérdése: hogyan hat egymásra az államok belső és külgazdasági szférája, vagyis milyen kölcsönhatásban áll a nemzeti és a nemzetközi munkamegosztás, mi a viszony az export és a hazai rendeltetésű kibocsátás, az import és a hazai eredetű ráfordítások között, s milyen jövedelmi és tőkemozgások közvetítik mindezeket. /1.lj (lapalji jegyzet).
Minél hosszabb távú folyamatokat vizsgálunk, annál nyilvánvalóbb a közvetlenül külgazdasági és a közvetlenül intern szféra egymástól való függése, kölcsönös meghatározottsága.
A külgazdasági tevékenységnek hozzá is kell járulnia az egész gazdálkodás színvonalának emeléséhez, de függ is tőle. Ahhoz, hogy hosszabb távon növelni lehessen az exporttermelést; a nem exportcélú termelést is fejleszteni kell. Egyfelől a belső gazdasági körforgás úgy tekinthető, mint eszköz a külpiaci teljesítmény fokozására, másfelől a külső aktivitás is eszköz a hazai társadalmi-gazdasági fel adatok megvalósításához.
Kisebb időhorizontot elemezve ez nem ennyire nyilvánvaló. De a rövid távot sem szabad rövidlátó módon vizsgálni! És nem is rövidlátó, hanem egyenesen vak, aki nem látja, hogy a technológiai és szervezeti feltételek gyengeségei, a késő szállítások, a gazdaságossági késztetés hiányai sohasem csak a külső értékesítésben, hanem legalább ennyire a gazdasági növekedésben is zavarokat okoznak. Mi tehát a nemzetközi és a nemzeti gazdasági tényezők interakciójának fő feladata? A nemzeti erőforrások növelése. A továbbiakban éppen ennek az erőforrás növelő funkciónak néhány összetevőjét és társadalmi feltételét veszem szemügyre, a teljesség igénye nélkül.
A külgazdasági teljesítmény javítását az általános hatékonyság emelését célzó erőfeszítések szerves alkotórészeként tekintem, és így is vizsgálom. Hatékonyságon ebben az összefüggésben a gazdálkodás teljes végeredményének és az ennek el éréséhez szükséges ráfordításoknak a viszonya, egyszerűbben: a teljes output és a termelési tényezők lekötését is magában foglaló teljes input viszonya értendő. Az előbbi növekedésében vagy az utóbbi csökkenésében kifejeződő eredményeket sokoldalú összefüggéseikben kell vizsgálni. Az összes tényező számbavételének követelménye a hatékonyság mindkét oldalára vonatkozik, a ráfordítások egyetlen elemét sem szabad például a többitől elszakítani. A felületes megközelítés számára össze nem tartozó dolgok együttesében olyan feltételek is találhatók, amelyek a ráfordításokra és az eredményekre egyaránt vonatkoznak, és úgy befolyásolják a növekedés alaptényezőit, hogy egyidejűleg maguk is az utóbbiak hatása alatt állnak.
______________
1.lj./A cikk a . szerző „A hazai és a nemzetközi gazdasági tevékenység kölcsönhatása"; (Közgazdasági Szemle, 1981. 10. sz.) című tanulmányának gondolatmenetét folytatja.
______________
Dr.. Földes Károly kandidátus, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének osztályvezetője.
______________
[Kihagyott szövegrész: a cikk 1282-1283 oldala Importkorlát és élőmunka-korlát - szövegközi alcím alatt a nemzeti jövedelem növekedéséhez szükséges import-, munkaerő és anyagráfordítások korlátait és adatsorait tekinti át, majd a következő szövegközi alcímmel folytatja :
Az állóeszközök hozama és a külkereskedelem
Itt megállapítja, hogy az eszközök fajlagos hozama nem nő, hanem csökken, amit az okok három csoportja idéz elő. - Indokolt esetben az eszközigényesség a műszaki vívmányok versenyképes alkalmazásával, a mezőgazdaság és az infrastruktúra ésszerű fejlesztésével jár együtt. - Negatívak a gazdaság adottságai szempontjából hibás strukturális változások, melyek a lassúbb megtérülési idejű termelési ágazatok arányát növelik. A harmadik esettel maga a szöveg folytatódik, (kihagyás vége).]
1284
- Az újratermelés egyes láncszemeinek parciális hatékonysága a szervezetlenség, a hatékonysági kényszer hiánya, a beruházások, a folyó termelési tevékenység és a műszaki kutatások szétforgácsoltsága miatt csökken.
Ha a külkereskedelmi árak kellően jövedelmezővé teszik a keresett és korszerű termékek gyártását, ez finanszírozhatja termelésük bővítését, akkor is, ha az több eszköz lekötésével, sőt együttesen magasabb eszköz- és élőmunka-felhasználással jár. Egy termék felértékelődése valójában csökkenti az illető termék eszközigényességét, amennyiben az eszközök egységére jutó külkereskedelmi bevétel nő. Az eszközlekötést növelheti, ha a termelés növekedése távoli körzetekben, jelentős szállítási többletköltséggel vagy a természeti feltételek rosszabbodása mellett történik. Az eszközigényesség egyenlegét azonban a termékek egységárának és a termelésükhöz fajlagosan szükséges eszközök árainak az összevetése adja. Az utóbbi időben szocialista szakértők e helyett egyre inkább a marginális eszközlekötéssel, vagyis a termelés növeléséhez szükséges beruházási igénnyel számolnak. Amilyen helyes lehet ezt szállítási többletek esetében alkalmazni, annyira indokolatlannak tűnik az áruk egész, hagyományosan importált tömegére kiterjeszteni.
Ha az eszközök mennyiségének növekedése hosszabb ideig olyan termékek termelésbővítését szolgálta, amelyek a világpiacon leértékelődnek, a belső forrásokból történő termelő felhalmozás lehetőségei egyre inkább korlátozódnak. Ez végső soron a gazdasági növekedést is veszélyezteti. A társadalmi termelés hatékonyságának növeléséből származó gazdasági expanzió megvalósításához rendszeresen növelni kell az összes termelő felhasználás fajlagos hozamát. A felhalmozás arányának változása egy adott küszöbön túl csekély, sőt negatív hatást gyakorol erre a folyamatra. A társadalmi termék nagy részét magába foglaló termelő felhasználás fajlagos hozama távlatilag csak szűk keretekben növelhető a társadalmi termék kisebb részét kitevő végső felhasználás fő irányai közötti arányok változtatásával.
Más jellegű problémát okoz, de végső soron a fentiekkel rokonértelmű -és Magyarországon inkább ezzel találkozunk -, ha a lakossági vásárlóerő és az áru alap összhangjának fenntartásához túlzott mértékben használják fel a bérszabályozás eszközeit. Így a bérek ösztönző hatása háttérbe szorul, és kiegyensúlyozó hatásuk lép előtérbe. A beruházási és termelőfelhasználási pénzkiáramlást legalább olyan szigorúan kell szabályozni, mint a lakosságit. A tapasztalatok szerint az egyensúlyhiány főleg a termelői szférában generálódik.
Csak a leggazdagabb országok képesek bizonyos ideig olyan fejlődésre, amely meg tudja oldani a munkaerő-, az energia- és nyersanyagproblémát, és egyidejűleg meglehetősen eszközigényes. A KGST-országoknak olyan fejlesztésre kell törekedniök, amely az anyagokkal, a munkával és az eszközökkel egyaránt gazdaságosan bánik. Jelenleg a munkatermelékenység egységnyi emelése még egyre nagyobb eszközlekötéssel jár.
A nemzeti jövedelemmel mint számlálóval, illetve az élő munka és az álló eszközök összegével mint nevezővel képzett komplex hatékonysági mutatónak is van információs értéke. Egy fontos ENSZ-kiadványban is alkalmazott módszer szerint a két alaptényező növekményének „összeadása" koefficiensek segítségével történik. Az élő munka és az állóeszközök súlyát az 1. variáns szerint 7:3, a 2. szerint 6:4 arányban számítják. [A cikk az 1. variánst rövidítve ismerteti 6 táblázatban. Ezeket itt szövegesítettem.] 15 év alatt (1960-1975) az összesített ráfordítások évi növekedési átlaga 3% körül mozgott. Ezt országokra bontva egy sorvektor keletkezik.
Az ottani sorvektorral kell osztani a nemzeti jövedelem dinamikájának vektorát, hogy az összesített fajlagos hozadékhoz eljussunk. A nemzeti jövedelem trendvektora a fenti időszakra nézve a következő: BNK : 8,1; CSSZK: 5,0; LNK: 7,0; MNK: 5,8; NDK: 4,9; RSZK: 9,1; SZU: 6,9.
1285
Az összesített fajlagos hozadék, vagy hatékonysági mutató évi növekedése 1960-1976 között (százalék) BNK : 4,8 ;CSSZK :2,9; LNK : 4,0; MNK :3,5; NDK :3,2; RSZK :6,3 ; SZU 3,3
Végül az így számított hozadék növekedését a nemzeti jövedelem növekedésének százalékában fejezzük ki. E százalékos arány szerint a hat ország sorrendje a következő: 1. NDK 65 százalék, 2. Magyarország 60 százalék, 3. Bulgária 59 százalék, 4. Csehszlovákia 58 százalék, 5. Lengyelország 57 százalék, 6. Szovjetunió 48 százalék.
Forrás: General Economic Outlook to 1990. ECE/EC/AD/17. 1978. március.
Az összesített átlag a Szovjetunió nagy súlya miatt 50 százalék körül van. A hetedik országot, Romániát, szándékosan kezeljük külön. Itt a legnagyobb a hatékonysági arány (69 százalék), ami (egyébként a bolgár adattal együtt) félreértésre adhat okot. A magas hatékonysági arány e két ország által kimutatott különösen gyors növekedési ütemre vezethető vissza. Ez a sajátos körülmény az alkalmazott módszer korlátaira utal. Nem beszélve az alapul vett nemzeti statisztikák hiányosságairól, mint minden globális mutatószámokkal operáló módszer, ez is figyelmen kívül hagyja a műszaki fejlődést, az egyéb minőségi és arányossági mozzanatokat, a keresleti tényezőket (például egy magas dinamizmust elérő ország piacproblémáit). A cserearányok erőteljes romlása esetén a hatékonyság növekedésének túlbecsüléséhez vezethet.
Milyen információt hordoznak akkor ezek az adatok a gazdaságpolitika számára (amely ezekből még nem vonhat le stratégiai következtetéseket)? Az országok eltérő helyzetére vonatkozó információkat, vagyis a ténymegállapító, valóságfeltáró ismeretanyagot növelhetik. Kellő kritikával ökonometriai prognózis modellek ellenőrző számításaihoz is felhasználhatók, olykor negatív értelemben, mint cáfolandó hipotézisek. A kritikai óvatosság nem változtat azon, hogy az említett analitikus modellek szakmai tekintetben toronymagasan állnak az előterjesztési jellegű, hivatalnoki lelkülettel összeállított prognózisok felett. A KGST-országok közötti nagy hozadéki eltéréseket egyébként jelentős részben a termelési szerkezet különbségei indokolják. Elegendő arra hivatkozni, hogy a nemzeti jövedelem egy százalékos növelése Csehszlovákiában kétszer annyi ipari növekedést tételez fel, mint Lengyelországban (0,6, illetve 0,3 százalékot), és fele annyi mezőgazdasági növekedést, mint Magyarországon (0,12 illetve 0,25 százalékot).
[Kihagyott szövegrész: az 1286-1287 oldal a cikk következő részét egy vastagbetűs alcímmel vezeti be, ezt itt is aláhúzással jelölöm:
Versenyképesség, cserearány, struktúra, egyensúly
Ennek első alfejezete a következő szövegközi cím alatt:
Az áruk versenyképessége
Ezt a cikk a ráfordítás és az eredmény viszonyát összegező kategóriának tekinti és felsorolja a rá ható tényezőket. Megállapítja, hogy a tényleges versenyviszonyok pótlékokkal való helyettesítése csak korlátozott sikerrel járhat. A következő alfejezet szövegközi címe:
A külkereskedelem erőforrásképző hatása
Először hagyományosan számított adatsorokat idéz, melyek szerint a nemzeti jövedelem 1970 és 1980 között a KGST országokban lendületesen növekedett. Utána bemutatja, hogy a kisebb országok külkereskedelmi cserearányai egyre rosszabbak lettek, míg a szovjet mutatószám egyre javult. A nyersanyag és energiaárak emelkedése miatt például az előbbiek cserearánya 1982-ben az 1975-ös érték 88%-át tette ki, a Szovjetunióé viszont elérte a 140%-ot. (Kihagyás vége.)]
1288
A megtermelt nemzeti jövedelem szokásos értelmezéséből kiindulva, a vizsgált tíz évben a hatékonysági mutató nem romlott ugrásszerűen. Hirtelen romlás csak a realizált nemzeti jövedelemben követhető nyomon, és az sem minden országban. Az utóbb említett folyamatok az egyes országok külkereskedelme arányának mértékében hatottak a nemzeti jövedelem realizálására.
Szabatos közgazdasági értelemben az eladósodás növekedését nem lehet a cserearányok rosszabbodásának rovására írni. E folyamat általános alapja, hogy az országban felhasznált nemzeti jövedelem meghaladja a realizáltat. Egyes KGST-országokban az utóbbi csökkent, ám a nemzeti jövedelem belső felhasználásának korlátozása késve következett be, és nem érte el a realizált nemzeti jövedelem csökkenésének ütemét. Más országokban a külkereskedelem erőforrásokat módosító hatása pozitív volt, de a gazdaság belső expanziója még ennél is több pótlólagos eszközt igényelt. Az adósságfelhalmozás konkrétabb oka az export-, illetve import-versenyképesség eltérő dinamikája és az annak mélyén rejlő adaptációs gátlás, strukturális és egyéb merevség. A környezeti impulzusokra történő hiányos (rossz irányú, elkésett, egyoldalú, stb.) válaszadásnak ezt a betegségét nem lehet növekvő befelé fordulással gyógyítani. Az introvertált magatartású országokban, mint ahogy arra Balassa Béla rámutat, tartósan rosszabb a külgazdasági teljesítmény az ésszerű expanziót folytató országokhoz képest.
Jól ismert tény, hogy 1982 óta a KGST országok összesített kereskedelmi mérlege pozitív volt; de itt sem szabad elhallgatni, hogy egyrészt az egyes országok helyzete ezen belül eltérő, másrészt, hogy fizetési mérlegük továbbra is deficites, és ez a kereskedelmi kapcsolatokat is terheli. Az eladósodottság hatalmas adósságszolgálati terheket von maga után. Korábban a fizetésimérleg-hiány legfőbb komponense a kereskedelmi mérleg hiánya volt. Mára ezt a szerepet az adósságszolgálat vette át.
[Kihagyott szövegrész: két kisebb bekezdés az 1982-e likviditási válságról szól. A következő alfejezet dőlt betűs szövegközi címe:
A termelési struktúra és a külkereskedelmi szerkezet
A termelési nómenklatúra elöregedésének meggyorsulása miatt a régi termékeket minél hamarabb fel kell váltani korszerűbbekkel. Ez egyaránt vonatkozik a fogyasztási cikkek és a munkaeszközök előállítására. Ez a termelési szerkezet rugalmasságát igényli. A társadalmi termelés szerkezetének változása egyaránt befolyásolja a munka termelékenységet meg az eszközhatékonyságot, és szorosan kapcsolódik a műszaki fejlesztéshez. (Kihagyás vége.) ]
1289
Egy áru másikkal való felváltásának műszaki lehetősége hat a társadalmilag elismert szükségletek változására és a nemzetközi feltételekre, de negatívan vissza is csatolódik hozzájuk. A nemzetközi munkamegosztásban való intenzív részvétel esetén a „hazai" termelés és fogyasztás annyira összefonódik az exporttal és az importtal, hogy a külkereskedelmi alternatíva (termelni vagy behozni, elfogyasztani vagy kivinni) a folyó gazdasági tevékenység mindennapi alkotórészévé válik.
Az országon belüli termelés és fogyasztás szerves összekapcsolása a külkereskedelemmel ma már erősödő követelménye a nagy országok gazdaságszerkezeti fejlesztésének is. A külkereskedelmi aktivitás foka azonban - egyébként egyenlő körülmények között - fordított arányban változik az ország méretével. Ha például Magyarország egy főre jutó külkereskedelmi forgalma körülbelül az ötszöröse a Szovjetunió megfelelő mutatójának, akkor azonos egy főre jutó nemzeti jövedelem mellett Magyarország ötször olyan erősen függ a külső piactól, mint a Szovjetunió. Következésképpen ebben az értelemben hazánk szerkezeti nyitottsága ötször nagyobb, mint a Szovjetunióé. A nyitottság más értelmezéseivel célszerű külön foglalkozni. A KGST és az EK közötti áruforgalom példáján jól érzékelhető, hogy a kelet-nyugati kereskedelem szerkezete eléggé nagy mértékben őrzi a nemzetközi munkamegosztásban történelmileg kialakult kezdeti szakasz jellemzőit: fő szerkezeti eleme az energiahordozók és nyersanyagok cseréje gépekre és vegyipari termékekre. (3. lj.) Az összességében csekély forgalmon belül a kölcsönös késztermék-kereskedelem, különösen a gépkereskedelem aránya elégtelen.
A 7. sz. táblázatban szereplő adatok a két európai csoportosulás közötti együttműködés mérlegének szerkezetét mutatják be. (Bár az adatokat erősen befolyásolja az ártényező, jól kifejezik a cserefolyamatok egyenlegviszonyait.)
A KGST-országok egyenlege az EK-országokkal folytatott kereskedelemben (millió dollár, SITC- árucsoportok szerint). Zárójelben az árucsoport sorszáma, a három adat az 1970, 1975, 1980 évi mutatószám.
Élelmiszerek (0. + 1.)
386
645
-1 186
Nyersanyagok (2.+4.)
507
1217
1532
Fűtőanyagok (3.)
493
3318
14 245
Gépek (7.)
-989
-5139
-5 509
Vegyipari termékek (5.)
-270
-1417
-2 947
Iparcikkek és ipari félkész termékek (6. +8.)
-391
-3098
-1467
Nyersanyagok és fűtőanyagok (2.+3.+4.)
1000
4535
1571
Termékek és félkész termékek (5.+6.+7.;+8.)
-1650
-9654
-9 923
Forrás: Ivan Angelis: Szerkezeti. elmozdulások a KGST és az EK népgazdasági komplexumaiban az 1970-es években és az 1980-as évek kezdetén és tükröződésük a nemzetközi gazdasági viszonyok rendszerében. (Előadás a KGST- és az EK-országok gazdasági folyamatainak összehasonlító elemzésével foglalkozó nemzetközi konferencián. Budapest, 1982. november.)
Figyelembe véve a jellemzett gazdasági folyamatokat, joggal tételezhető fel, hogy az export versenyképességének és ágazati szerkezetének kapcsolataiban az előbbi is meghatározó lehet.
A korszerűség, a szállítási és szervizfeltételek, a marketingtevékenység meghatározzák az áruk helyét a piacon. Diszkriminációs körülmények között mindezt kiegészíti az export korlátozások iránti érzékenységének foka.
A belső gazdaság látszólag gyors fejlődése ellenére a nettó export szerkezete nem feltétlenül éri el ezt a fejlődést, mivel az export szerkezetében nemcsak az abszolút értelemben elért sikerek tükröződnek, hanem az adott ország exportjának (más országokhoz viszonyított) versenyképessége is.
___________
3.lj./ Az energiahordozók és nyersanyagok részaránya a KGST EK-ba irányuló exportjában meghaladja a 60 százalékot, a gépek és vegyipari termékek aránya az EK KGST-be irányuló exportjában a 80 százalékot.
___________
[Kihagyott szövegrész: 1290-1291. old. Itt található dőlt betűs alcím:
Az egyensúly néhány belső feltétele
A témát nem részletezem, mert több más alkalommal bővebben kifejtettem.
Vastagbetűs alcím, most aláhúzással jelölöm:
Gazdasági mechanizmus
Ennek első alfejezete:
A nemzeti mechanizmusok fejlesztésének távlatai
Tovább a szöveg folytatódik. (Kihagyás vége.)]
1292
[Kihagyva egy kb.10 soros szövegrész.]
Feltételezve annak a követelménynek az elismerését, hogy a külkereskedelmi eredmény, a gazdaságos, a megrendelőket kielégítő termékek és szolgáltatások, a gazdaságos gyártmány- és technológiai szerkezet jelentse a kollektívák és egyes személyek értékelésének és díjazásának fő kritériumait, a következő gyakorlat javasolható a fenti követelmény érvényesítése végett.
Függetlenül attól, hogy a terméket exportra vagy hazai szükségletre szánták, a hatékonyság emelésében, az innovációs folyamatokban kifejeződő eredményeket a mainál sokkal érezhetőbben kell díjazni, a gazdaság veszteséges láncszemeit pedig korlátozni kell, sőt lehetőleg meg kell szüntetni őket. Ez olyan gazdasági szervezetet tételez fel, amelyben a nem hatékony termelők nem bújhatnak el a hatékonyak háta mögött. Arra van szükség, hogy a termelési feltételeket (gépeket, munkaerőt, földet, importot) gazdaságilag szigorúan értékeljék, és a reálisan létező hiányok és feleslegek hatására újraértékeljék őket oly módon, hogy ez az értékelés befolyásolja mind a tényezők iránti szükségleteket, mind pedig állományukat, mennyiségüket.
A gazdálkodás alanyainak, ha az említett értékelésnek megfelelően fizettek a termelési feltételekért, széles körű lehetőségekkel kell rendelkezniük a velük való gazdálkodásra. A gazdasági szférában bármely pótlólagos szükségletet társadalmilag csak akkor kell elismerni, ha azok hordozói növelik az általuk felhasznált ráfordítások fajlagos hozamát. Ez ott valósul meg, ahol a társadalom nominális jövedelmeinek újraelosztásáért folytatott harc nyíltan megy végbe, és az, aki többet akar, csak a jobb eredményekért vívott gazdasági küzdelemben kaphatja meg ezt a többletet. Az összehasonlítható eredmény legyen a gazdálkodó egységek létezésének és vezetőik pozícióban maradásának feltétele.
Mindez a tervezés, a szabályozás és a vállalkozás társításán, összekapcsolásán alapuló gazdasági mechanizmusban valósulhat meg.
A különféle árufajták termelése és fogyasztása közötti arányosságok állandóan keletkező torzulásai (a mikro-strukturális egyensúlyi problémák) nem szüntethetők meg a termelés szerkezetére vonatkozó alapvető fejlődési irányok központi meg határozásával. E probléma megoldásához a gazdálkodás egész rendszerét rugalmassá kell tenni. A mai körülmények között az árufajták millióinak termelése és fogyasztása közötti strukturális egyensúly dinamikus fenntartása nem oldható meg a társadalmi termelés többé-kevésbé önálló egységei közötti tömeges árukapcsolatok mellőzésével. Egyebek között ezeknek a tömeges árukapcsolatoknak az aktívabb működésére irányul a magyar gazdaságirányítás továbbfejlesztése, amelyben nemrégiben fontos, átfogó lépést határoztak el.[Megjegyzés 2015-ben: a gazdasági szakvezetés erről elfogadott koncepciója a 4.lj-ben említett tanulmányom irányába esett. Lényegében semmi sem valósult meg belőle. A politikai vezetés leállította.]
Az 1968-as reformmal életre hívott gazdasági mechanizmus egyértelműen jobb volt, mint az 1968 előtti, de még nem állította a társadalmat olyan gazdasági teljesítménykényszer elé, amit a körülmények megkövetelnek, a szabályozás
1293
pedig csakúgy, mint a tervezés, sok negatív folyamatot indított el vagy hagyott érvényesülni. A hibák kijavítása és a rendszer továbbfejlesztése csak szerves kapcsolatban oldható meg. Megítélésem szerint az 1984-ben elhatározott átfogó továbbfejlesztés koncepciója és magának a helyzetnek a logikája a gazdasági teljesítmény erőteljesebb kényszerét igényli, mint amit a jövőre bevezetendő, jó irányú konkrét intézkedések eredményezhetnek. [Megjegyzés 2015-ben: erről írtam fent, hogy lényegében semmi sem valósult meg belőlük.]
A gazdasági mechanizmus fejlesztése arra való, hogy felfokozza a nemzet értéktermelő képességét. Ennek főszereplője a vállalkozói tevékenység, amelynek funkciója, hogy viselje a kockázatokat, megújítsa a termelést, és gazdálkodjon annak feltételeivel. A szocializmus politikai gazdaságtanára először egy 1966-ban készült disszertációban, később pedig két könyvben alkalmaztam az állami tulajdon és a vállalkozási funkció szétválasztásának koncepcióját. Egy újabb keletű tanulmányban (4.lj.) részletesen kifejtettem a vállalkozási tevékenység tartalmát, elhatárolva azt az állami tevékenységtől. Ezt az elhatárolást a szervezeti rendszerről lefolytatott vitában expressis verbis képviseltem, nem azonosítva azt az állam és a gazdaság szétválasztásával.
Az együttműködési mechanizmus korszerűsítése
A gazdálkodás és a kölcsönös együttműködés gyakorlatának hiányosságai sokáig főként a tőkésországokba irányuló export, valamint a kis- és közepes méretű KGST-országok közötti áruforgalom növekedését zavarták. E hiányosságok most a Szovjetunió és a többi KGST-ország együttműködésében elért szint emelését is akadályozzák.
[Ezt részletezi az itt kihagyott fél oldalnyi szövegrész.]
_______
4. lj./ Földes Károly: Integráció, nemzetgazdaság, vállalkozás, 1981. Részletesen indokolt írásos véleményekben a koncepcióval egyetértését fejezte ki Csikós-Nagy Béla, Drechsler László, Medgyessy Péter, Palánkai Tibor, Rigó Tibor, Szira Tamás. Az anonim felhasználások is egyfajta hallgatólagos elismerést fejeznek ki.
_______
[Két kihagyott oldal: 1294 -1295. A KGST általános visszásságait elemzi. (Kihagyás vége.)]
1296
Valutáris területen mindez abban nyilvánul meg, hogy nem annyira az adós érdekelt a pozícióinak megjavításában, mint amennyire a potenciális hitelező ragaszkodik ehhez, nem kívánva bizonyos határon túl hitelt nyújtani.
Ennek okai az áruforgalom kétoldalú jellegében éppúgy megtalálhatók, mint az árfolyamok, hitelek és kamatok mechanizmusában.
A külkereskedelmi és a belső árak viszonya is rendkívül problematikus. A KGST-országok elvetették azt a javaslatot, hogy a szerződéses árak a nemzeti ráfordításokon alapuljanak. A hazai (nemzeti) árak véleményem szerint csak abban az esetben lennének (általános alapként) figyelembe vehetők a szerződéses árak képzésében, ha a nemzeti árarányok eléggé szoros kapcsolatba kerülnének a világpiaci árarányokkal. Ez gyakorlatilag a valutaárfolyamok árképző funkcióinak megvalósulását jelentené, a konvertibilitás irányába vezetne. ...
Kölcsönösen átváltható valuta és a reális árviszonyokat meg az országok belső rá fordításait tükröző árfolyamok esetén a valutaárfolyamok befolyásolnák a szerződéses árak képzését. A probléma egyik felét (a „saját" ráfordítások tükrözését) azonban nem helyes felvetni másik fele, a valutaátválthatóság nélkül, amely szorosan kapcsolódik az elsőhöz. Az áruforgalom távlatilag egyre inkább igényli a valuták forgalmát. Az együttműködés fejlesztése feltételezi, hogy a valuták a ráfordítások megtérülésének közvetítői, a termelési hatékonyság, a versenyképesség emelésének ösztönzői legyenek. Az együttműködési rendszer fejlődésében sokoldalúan elfogadott és elismert pénzre és olyan valutaárfolyamokra vari szükség, amelyek tükrözik az önálló nemzeti mechanizmusokon belül változó árfolyamképző tényezők közötti kapcsolatokat.
*
A külső és a belső tevékenység kölcsönhatását mind az erőforrás-növelő funkciók, mind pedig a működési módok tekintetében megvizsgáltuk. Az erőforrás növelés néhány hatótényezője: a fajlagos ráfordítások színvonala, a cserearányok, az áruk versenyképessége és az ezek által is befolyásolt strukturális mozgás. A működési módoknak a dinamikus egyensúlyt, a hatékonysági kényszert és a társadalmi célokat egyidejűleg kell biztosítaniuk.
Ezeknek az egymástól látszólag távol eső hatótényezőknek a vizsgálata azt mutatja, hogy a hazai gazdálkodás egyensúlyfenntartó funkciója meggyengült, a bérek ösztönző szerepe háttérbe szorult, a társadalom nem kellőképpen teljesítmény-centrikus, a teljesítmény pedig nem eléggé szolgálja a társadalmat. A termelési feltételek újraértékelődése inadekvát, nem hat kiegyensúlyozó és követelménytámasztó módon. Mindez hatványozottan vetül ki a gazdasági együttműködésre, amelynek növekedési, szerkezeti és működési problémái visszahatnak a nemzetgazdaságokra.
Nincs egyszeri, azonnal ható és komplex megoldás az említett problémákra. A gyakorlatban rugalmasan, de elvszerűen kezelt társadalomfejlesztési és reform koncepció, a javak újraelosztásáért folyó küzdelem nyílttá tétele, a hatékonysághoz kötött növekedési és egyensúlyi feladatvállalás, az alkalmasság ismérve szerint cserélődő szakvezetői állomány nélkülözhetetlen a gazdaság működésének javításához.