Mint írja, az ő nemzedéke túl volt a politikán, mert a „szemünkben... a magyar politika kicsinyes játék volt csak; mi kérdéssé tettük magát a magyarságot, magát a politikát s emberségünket és mûvészetünket; átéltünk minden világnézetet, szocializmust és arisztokratizmust, apostolokét és tiszta artistákét; s ha csak szép verseket akartunk - mint Ady mondta, "gyönyörûket írni": az is több volt, mint egyszerûen csak szép vers, az is tüntetés volt és tiltakozás az egész akkori magyar glóbus ellen...
Ebben voltunk valahogy mind baloldaliak, azaz ellenzék; noha egymás közt a legkülönbözõbb hitvallással, s egyenként is és évek sorjában, a legkülönbözõbb hitvallásokat járva meg.”
Az ő (irodalmi) baloldaliságuk elfordulást jelentett a magyar glóbus kicsi politikumától tártabb horizontok, nagyobb problémák felé. „Ma politikai pártállásodat szimatolják, ha baloldalról van szó, s törzskávéházadat kérik számon, vagy épp véleményed a zsidókérdésben.”
Arra a kérkedő véleményre, hogy "a magyar kultúra elég erõs már, hogy magából megéljen, s autochton legyen." Babits így válaszolt: „De melyik kultúra volt valaha autochton? Minden igazi szellemi termékenység kölcsönhatások eredménye. A szellem, ha csak önmagából táplálkozik, elsorvad, mint a test is; így sorvad el a vak ember szelleme, s a süketé, ha magára hagyják. Életerõs fajok kívülrõl házasodnak, s a magyar kultúra története egész folyamán kiváltképpen és szükségszerûen exogám természetû.”
A vele egykorú irodalmárok egy része a saját rosszul megértett és rosszul megemésztett közelmúltját kérõdzi vissza, vagy durva politikai érdekeknek rendeli alá alkotásait.
„És itt van az a pont, amiben a mi háború elõtti baloldaliságunk lényegileg különbözött ettõl a XX. századbelitõl.
Mi pártpolitikát és osztálypolitikát egyformán megvetettünk.
Hogy milyen politikai párt eszközeivel gondolja valaki pillanatnyilag elõmozdíthatni javát a kis közösségnek, amelyhez tartozik: az nemde, kicsiny és praktikus kérdés, s annak az irodalomhoz semmi köze. Hogy micsoda társadalmi osztályból vagy rétegbõl jött az író, az bizonnyal adhat színeket és hangulatokat mûveinek, de nem szabhatja meg eleve és immanensen irányát és célját: mert hisz az író éppen abban író, abban baloldali és abban európai is, hogy túllát és túlmegy a rétegen, amelybõl született, hogy szemben áll környezetével hogy forradalmat jelent abban és az ellen. Mi mindannyian erõsen szemben álltunk a magunk társadalmi osztályával. Megtörtük annak ideáljait, megsértettük szentségeit, egy szélesebb látókör jogán, egy nagyobb testvériség nevében, egy tágabb élet erejénél fogva. Még amikor szocialisták voltunk is: szocializmusunk, mint az Adyé, nem valami osztálytudatba való elzárkózás volt, hanem ellenkezõleg, új, eddig megvetett osztályok s rétegek felölelése a magunké mellé, s a magunké ellen, a magunkénak zártsága és bûnei ellen.”
Ilyen módon körvonalazta Babits a maga felfogását, mellyel többé-kevésbé egyedül maradt.
„BALOLDAL ÉS NYUGATOSSÁG” 1930.
(Saját kiemeléseim.)
