Látomás, vagy álom?
„Az
istenek a jóindulatukba fogadtak és elmondhattam egy kívánságomat. Sok
csodát õrzünk a kincseskamrában, szólt hozzám Merkur: válassz, de csak
egyet.
- Azt választom, hogy mindig velem legyen a nevetés.
Egyetlen isten sem szólt semmit, hanem mindnyájan nevetni kezdtek.
Ebbõl már tudtam, hogy kérésem teljesül és úgy találtam, hogy az
istenek értenek ahhoz, hogy megfelelõ módon fejezzék ki magukat; mert
semmiképp sem lett volna illõ, ha komolyan így válaszoltak volna: Legyen
akaratod szerint.”
A nevetés élni segít. A regényhõs, Uri ezt így tapasztalta:
Asszonyok között dolgozva egy reggel észrevette, hogy munkaeszközén, a
rostán a megszokottnál nagyobbak lettek a lyukak. Átmegy rajta minden
szemét.
"Felnézett. A nõk a munkájukba mélyedtek.
Uri felnevetett. Egyre harsányabban kacagott. Valaki, vagy valakik az éjszakájukat annak szentelték, hogy kiszúrjanak vele...
Egyszerre nevetni kezdett az összes lány és asszony...Boldogan kacagott az egész társaság."
Ekkor fogadták be maguk közé.
Megtehette volna, hogy nem nevet a tréfán, hanem a felügyelõhöz rohan
és beárulja õket. Késõbb rossz sora lett volna közöttük. (Fogság, 267.
old.)
