Életmódunk alapjai részben a ma kurdok által lakott területen, a régi örmény hegyvidéken, a Zagroszban továbbá Anatóliában jöttek létre.
A Perzsa öböltől ÉK.-re fekvő Zagrosz hegylánc a neolit korszakban nagy szerepet játszott. I.e. 8000 évvel már háziasított állatokat (juhokat) fogyasztottak az egy-kétezer évvel korábban még a Sanidár barlangban lakók utódai. Itt és a közeli Zarziban hamarosan kezdetleges kunyhófalvak is kialakultak. Földrajzi orientációs támpontunk a térképen a zöld folt ÉK.-i részén található két jókora tó közül a nagyobbik: az Urmia. Ettől mintegy 150 km.re délnyugatra van a Palegawra barlang. Három szempontból fontos. Egyfelől, a központja volt egyfajta, trapéz végződésű kőeszközöket formáló technikának, amelynek használata az egész közeli vidék iparát jellemezte. Ezzel szemben állt a levantei, afrikai területek fejlettebb, "natufi" technikája, amely hegyes eszközökkel dolgozott. Másfelől, az itteni emberek a környéken az elsők között (habár a levantei, szíriai - pl. murejbiti, hureirai - földműveseknél későbben) kezdték vetni a kétsoros árpát, kétszemű búzát, háziasítani a kecskét, birkát. Korábban ők szelídítették meg a farkast. Itt találták az egyik legrégibb kutya maradványát i.e. 12000-ből. Ez a terelő jószág tette lehetővé az állattenyésztés szélesebb körű elterjedését.
Az imént említett barlang közelében volt az egyik legrégebbi település: Dzsarmo, amelynek lakói már az i.e. hetedik évezredben élelmük nagyobb részét a mezőgazdaságból fedezték. Étrendjük változatos volt, mert a vadászatot is folytatták. Fontos a sertéstenyésztésük, mivel az nem folytatható nomadizáló módon, tehát a letelepedésről tanúskodik. Egy hegyfokon, meredeken letörő falú szakadék szélén 25 ház állt. A falakat sárból döngölték. Mindegyik házban kemence, gabonatároló és néhány kisebb helyiség volt.
Dzsarmo nagyjából egyidős volt az Anatóliából ismert Catal Hüyük településsel, de kisebb annál, és rövidebb ideig létezett. Falaiból ennyit meg tudunk megtekinteni:
A falu lakói nő és állatfigurákat készítettek agyagból, amiket a napon szárítottak ki. Ugyanilyen módon pecsétlőket is készítettek, ami a kialakuló magántulajdonról tanúskodik. Mindez a felső ásatási rétegekből került ki. Az alsó rétegek PPN (prepottery neolit), vagyis kerámia előtti korból valók. Csiszolt kőtárgyaik, kőedényeik, márvány karpereceik tetszetősek.
Még nem ismerték a fémkohászatot, a textíliákat, az égetett kerámiát. Vallásos szertartásokra utaló nyomok sem maradtak fenn.
Az itteni műveltség egyenes folytatása a késő neolitikum első nagyobb kultúrája, a közeli, de sokkal alacsonyabban fekvő (mai nevén) Tell Haszúnában alakult ki. (i.e. 6000-5500). Nyolc rétegét tárták fel. Az alábbi térkép zöld foltja Szamarrával együtt mutatja, ám az utóbbi önálló kultúrának, a késő neolitikum második szakaszának tekintendő (i.e. 5600-5000).
Ebből is szép tárgyi emlékek maradtak meg:
Itt találták ezt a szép nőábrázolást, ami haszúnai eredetű is lehet. Hétezer éves:
Ennek a kultúrának a nyomai a hordalékos talajú, síksági vidék peremén találhatók. Hordozói leköltöztek az esős hegyekből és a gabonatermelést csak a folyók áradását kihasználó mesterséges csatornázással tudták folytatni. A sumerokat messze megelőzve "találták fel" az öntözést Szawwan és Csoga-Mami földművesei. Az előbbiek települése nagy méretű épületeket is magába foglalt.
A késő neolit harmadik kultúrája a halafi (Tell Halaf, i.e. 5500-4300, a második térképen rózsaszínű foltban). Erről külön számolok be.
