Túl jón és rosszon. Egy jövendő filozófia előjátéka
(A téves ítélet)
Az új filozófiai nyelv ezt önmagában nem kifogásolja. A kérdés az, mennyiben fajfenntartó, netán fajtenyésztő. Ha igen – szükségesnek ismerjük el. „ha lemondanánk a téves ítéletekről, az életről mondanánk le, az életet tagadnánk.” Ha a valótlanságot - egyébként veszélyes módon - életfeltételként ismerjük el..."már ezzel is túllépünk jón és rosszon.” Régen („a morál előtti korszakban”) a következmény szerint ítéltek a tettről, később az eredet szerint. Ezt a szándékkal azonosították. Ez morális ítélet volt, azonban már minden tettet valamilyen szándékból eredeztettek. Pedig: "egy cselekedet döntő értéke épp abban van, ami nem szándékos benne" , ami a morálon kívül esik. Ehhez képest a szándék a felszínhez tartozik.
(A vallásos kegyetlenség sokfokú létrája)
A fokok közül három a legfontosabb: 1.hajdan istennek embereket áldoztak, köztük elsőszülötteiket, 2. később az ember a természetét – áldozta fel aszkétizmus keretében; 3.Mit lehet még? Feláldozni minden vigasztaló, szent, gyógyító dolgot, üdvösségbe vetett hitet. Nem kellene magát Istent is feláldozni a Semmiért?
(Aforizmák és közjátékok)
"Amit egy kor rossznak érez, az rendszerint korszerűtlen utórezgése annak, amit hajdan jónak éreztek - egy régebbi eszmény atavizmusa"
"Az ellenvetés, a kitérés, a vidám bizalmatlanság, a csúfolódó kedv az egészség jele: minden, ami feltétlen, a patológiába tartozik."
"A kereszténység mérget itatott Erósszal - ez ugyan nem halt bele, de bűnné korcsosult."
(Az erkölcs természetrajzához.)
- A sok erkölcsi indoklás helyett az erkölcsök típustanát kell megalkotni. A moralisták felszínesen ismerték "az erkölcsi tényeket,mintegy környezetük, osztályuk, egyházuk, korszellemük, éghajlatuk és földsávjuk erkölcsiségeként..." Téjékozatlanok a népek múltjáról, a korokról. Általános etikájuk csak az uralkodó erkölcsbe vetett hit tudományos formulája. Minden morál zsarnokság a természettel és az ésszel szemben
Alkotás közben a művész nem engedi el magát: rendez, komponál, alakít, "szigorúan és finoman engedelmeskedik épp ilyenkor ezerféle... törvénynek..." A lényeg az, hogy hosszas és egy irányban történő engedelmesség legyen . Akár az egyházi, vagy udvari elvárásnak. Mindez kellett ahhoz, hogy kitenyésztődjék az európai szellem ereje! - Adott dolgot voltak kötelesek igazolni, bizonyítani isten dicsőségét, stb. Ez a zsarnokság, ez az önkény, ez a szigorú és lenyűgöző ostobaság nevelte ki a szellemet" A rabszolgaság itt is nélkülözhetetlen a fegyelmezéshez. Az emberiségnek sokáig engedelmeskednie kell valakinek, valaminek, különben tönkremegy.
Amíg az erkölcs csupán nyájhasznosság, addig semmiféle felebaráti szeretet erkölcse nem létezhetik, csak ami a közösségnek hasznos. A rómaiaknál is a virtus, a köz védelme de nem az irgalmas cselekedet volt az erkölcs. Bizonyos veszélyes ösztönöket, mint a vakmerőség, vállalkozókedv, alattomosság, rablóvágy, amennyiben közhasznuk volt, tiszteltek. Később ezek veszélyeztetni kezdték a közérdeket. Most már a magasrendű, független szellemiséget, nagyfokú értelmi képességet, a különállás akarását is veszélynek fogják érezni.
(Mi tudósok.)
A filozófusok mások, mint a tudósok. Azok gyűjtik az anyagot, szolgák. A filozófus parancsol: így legyen. A filozófiának mindennek kell lennie, magasból kell néznie a világra. Tudja, hogy csaknem az egész magasrendű kultúra a kegyetlenség átszellemítése.
(Népek és hazák.)
Az óvatosak és a politizáló körök elutasítják az antiszemitizmust de " óvatosságuk és politikájuk nem ez ellen az érzésfajta ellen irányul, hanem csupán veszélyes mértéktelensége ellen, kivált e féktelen érzés otromba és szégyenletes kifejezése ellen..." ..."hasznos és helyénvaló volna kiutasítani az országból az antiszemita szájtépőket."
"Európa egységes akar lenni" Ezt fejti ki. Goethe, Beethoven, Stendhal, Heine, Schopenhauer, még Wagner is, sőt, Napoleon is.
(Mi az előkelő?)
" Az előkelő kaszt kezdetben mindig a barbárok kasztja volt"... ők voltak a teljesebb emberek, lelki erejük miatt és ez mindig azt jelentette: ők voltak a teljesebb bestiák. Távolságtartás jellemezte urak és parancsolók viszonyát. Az arisztokratikus társadalom a feltétele a felsőbbrendű kultúrának. Úgy jött létre, hogy ragadozó emberek, még töretlen akaraterő és hatalomvágy birtokában, rávetették magukat gyengébb, kifinomultabb, békésebb, talán kereskedő, vagy állattenyésztő fajtákra, vagy ősi elpuhult kultúrákra.
(Válogatott írásai, 1972. 299-333. l.)
