A másik blogomban tavaly Canettiről írtam, akinek kitüntetett érdeklődési tárgya a tömeg volt. Most José Ortega y Gasset (1883-1955) részben hasonló témájú alkotását szemlézem a Blog.hu ez iránt érdeklődő olvasói számára. (A másutt megjelent poszt valahogyan kimaradt az ide importált blogból.) A termékeny szerző legismertebb, 1929-ben írt tanulmányával egyszerű módon, vagyis műközpontúan foglalkozom, csupán kisebb megjegyzéseket fűzök hozzá. Technikai okokból innen idézem: A tömegek lázadása. Budapest, 1938. Kir. magy. egyetemi nyomda. Ford.: Puskás Lajos.
Az első fejezetekből csak a tömegember fogalmát említem. Ez Ortega számára egy történet-elméleti műszó. Nem a tucatembert, nem a csőcseléket jelenti, nincs köze valamely társadalmi réteghez. A jelzett típus két infantilis vonása: a vágyak korlátlan mohósága és tökéletes hálátlanság ezek kielégitôi iránt. Az utóbbiak sajátítják el kreatívan és terjesztik a műveltség vívmányait. A tömegember lázadása nem a felsőbb életformák elérésére irányul, hanem saját inkompetens cselekvési módjának fölényére, uralmára. Ahogyan másutt: „A történelem, mint rendszer” c. munkában fogalmazott: „the pathological striving of the unqualified to act as if they were qualified.” . Úgy cselekedni, mintha képesítésük lenne... (Természetesen, mindig a cselekvés távlata, kiterjedése, a változtatások mélysége és mértéke szabja meg azt, hogy milyen szintű és szerkezetű áttekintő képességre lenne hozzájuk szükség. A fent említett, Canetti-poszt 15. kommentjében Kalas helyesen állapítja meg: „Az újjászervező kormányzáshoz szükséges kompetencia a megcélzott változások mélységétől és terjedelmétől is függ.” Köszönet a kiegészítésért!)
A tömegember minden társadalmi osztályban, rétegben, képzettségi szinten, párttestületben, állami rangban megtalálható. Különbözik a minőségi kisebbségtől, amely kellő ismereti kompetenciával és kultúrával ítélkezik, tűz ki célokat és követi azokat. Németh L. és Márai S. tanult Ortega erre vonatkozó fejtegetéseiből.
A mű közepétől kezdem és néhány kiválasztott fejezet fontosabb gondolatait veszem sorra.
VI. Nemes élet és közönséges élet, avagy erô és gyengeség.
A tömeg, ellátva a civilizációs vívmányokkal, magába zárult, képtelen arra, hogy odafigyeljen bárkire, vagy bármire. (73) A tömegember rosszul fog kormányozni, mert sejtelme sincs a civilizáció alapelveirôl. Nem csupán politikai korlátoltsága az akadály: "... a politikai butaság nem is volna annyira súlyos dolog, ha nem valami mélyebb és döntôbb szellemi tudatlanságból származnék." (75)
A tömegembernek" semmire sincs szüksége, ami saját magán kivül esik".(77) Nem azt hiszi, hogy ô kiváló, hanem a közönségességet mint jogot viszi végig. A tömegember nem ostoba. Vannak ideái is,de csak látszólag, mert : "Az idea az igazságért folytatott sakkjátszma." (80) Szabályai vannak, normái, ezek a kultúra alapelvei. "Nem is lényeges, hogy milyenek. Szabályok nélkül, amelyekre mindenki hivatkozhat, nincs kultúra." (80 ) Ezek végsô szellemi elvek, amelyeken a vita épülhet. Aki vitában nem akar az igazsághoz folyamodni, szellemileg barbár, " A barbárság a normák és minden lehetséges hivatkozás semmibevétele." (81, 21 lj.)
Az (egykorú) direkt forradalmi akciók szindikalizmusában és a fasizmusban olyan embertípus jelentkezik, aki nem keresi az alapelveket, igazságot, hanem kierôszakolja a saját felfogását. Vannak "ideái" de hiszen egy idea birtoka azt jelenti, hogy alapját is magunkénak valljuk, hiszünk a rációban. Ahol vége van a vitának, "lemondanak a kulturális együttélésrôl, amely normák- alatti együttélés és egy barbár közösségbe térnek vissza" (83) Az erôszakot prima rációvá akarják tenni, bár a hatalomban ez ultima ráció. A cselekvés közvetett módozatait és a célok elérésének körülményeit nem veszik figyelembe. Köztük ilyeneket: normák, igazságosság, kiegyenlítő szokások, udvariasság. "az ember oly mértékben barbár és műveletlen, amennyire nincs tekintettel másokra." (85) (Hozzáteszem, hogy mindez a konzervatív tisztesség fogalmaival is ütközik.) A liberalizmus viszont a legmagasabb rendű nagylelkűség: "az a jogelv, hogy a többség a kisebbségnek teret hagy" (85/86) még tulajdon kárára is.
IX. Primitívség és technika
A világ civilizált, de embere nem az. "Nem hiszek a történelem teljes meghatározottságában." (87) Minden történelmi pillanat az elôzôvel szemben viszonylag meghatározatlan. "A tömegek lázadása új és páratlan emberi berendezkedéshez v e z e t h e t, de ugyanígy lehetséges az emberi élet tönkrejutása is. Nincs értelme a haladás tagadásának, de helyre kell igazítani azt a felfogást, amely ezt a haladást biztosra veszi."... "A történelemben minden, minden lehetséges, - a diadalmas és határtalan haladás éppúgy, mint a szakaszonkénti visszaesés." (88)
X. Primitívség és történelem.
A bolsevizmus és a fasizmus idôellenes mivolta miatt, ahogyan az igazságát tálalja, a teljes visszakanyarodás világos példája. Ezek tömegmozgalmak, történelmi tudat nélkül, régi tapasztalatok felhasználása nélkül.(104) Nem emésztették meg a múltat. A bolsevizmus a régi forradalmak egyetlen baklövését sem küszöbölte ki, felfalja saját gyermekeit, mértékletesen. kezdôdik, túlzásokban folytatódik, hamar restaurációvá válik,stb. "Mindkettô- a bolsevizmus és a fasizmus- álpirkadat; nem a holnap, hanem egy archaikus, már egyszer- másszor volt nap hajnalát idézi; primitívség." (106)
Túl kell jutni a 19. sz. liberalizmusán. De a fasizmus erre nem alkalmas.
A liberalizmus gyôzelme elôtt lehetett valaki liberális, vagy antiliberális. "De amikor a liberalizmus. már egy ízben gyôzedelmeskedett, meg fogja még sokszor ismételni a gyôzelmét, vagy pedig minden - liberalizmus és antiliberalizmus.- Európa pusztulásával végzôdik." (106) (Itt a szerző alapstruktúrákról beszél, tehát nem valamelyik liberális mozgalom programját népszerűsíti.)
Először ebben a könyvben szerepel a liberális demokrácia komparatív fölényéről szóló gondolat, melyet később Churchill aforisztikus formában fejezett ki. (57. Fac simile: "Az ilyen" kezdetű bekezdés.)
„Igen egyszerű volna, ha egy könnyed nem-mel megsemmisithetnénk a múltat. De a múlt, lényegében r e v e n a n t. Ha elhajítják, visszatér, óhatatlanul visszatér" (107) Megvan a maga igaza, ha nem adjuk meg neki, visszatér és ott is követeli, ahol nincs neki. A liberális múltra is érvényes ez. Európának meg kell őriznie esszenciális liberalizmusát. Ez a 19. századi liberalizmus felülmúlásának feltétele. Mert: „nem volt övé a teljes igazság és ahol tévedett, ott el kell vetnünk." (107)
"A tárgy, amelyeken e lapokon szó van, politikailag semleges, mert sokkal mélyebb, mint a politika és a politika egyenetlenségei." (108)
XIII.A szaktudományi barbarizmus.
A tudomány nagyrészt középszerű emberek révén jutott elôre. A kutatási feladatok feloszthatók. A történelemben példátlan tipus jött létre, a szaktudós. "Nem bölcs, mert ami nem tartozik a szaktudományához, azt egyáltalán nem ismeri; de nem is tudatlan, mert hiszen" tudományos ember", és a mindenségbôl a maga kis zugocskáját nagyonis jól ismeri. Tudós tudatlannak nevezhetjük..." A tudományon kívül is úgy viselkedik, mintha ott is tudna. Önhitten, kétely nélkül hangoztatja nézeteit ott is. Tömegember módjára viselkedik. Pedig kvalifikált emberként a tömegember ellentéte, de a tömegember benne éri el legnagyobb fokát.
(Hozzáteszem, hogy nemcsak a szaktudósok, hanem a képzetlen emberek egy része is szereti vélt jólértesültségét fitogtatni. Ennél veszélyesebb az állami vezető magatartása, akit csak az íróasztal „jogosít fel” arra, hogy ellentmondást nem tűrő véleményeket hangoztasson arról, amit csak felületesen ismer. Még nagyobb veszély, hogy míg a szaktudós csak a technével, a hogyannal foglalkozik, a politikus a teloszt, a társadalmi célt akarja meghatározni, általában kellő stratégiai pallérozottság, az emberi műveltség legszélesebb körű elsajátítása és megértése nélkül. Pedig tudnia kellene összefoglalni, integrálni és alkalmazni a jó minőségű humán és szakmai eredményeket. Történelmi léptékű átalakításokat nem a konkrét tárgyban tudatlanok eszméire, hanem lelkiismeretes és egymással vitázó szakértői csoportok programadó munkájára lehet alapozni.)
Ortega másutt arra utal, hogy magát a kutatómunkát sem csak szakbarbárok végzik.Az ember borzad a bonyolult valóságtól, tudományos leegyszerűsítésekkel is elsáncolja magát. (181) Tudományos gondolataink annyira értékesek, amennyire egy kérdés elôtt elveszettnek érezzük magunkat...Ilyenkor az átvett sémák nem segítenek, kemény töprengésekre, invencióra van szükség. Új igazságokhoz felvérzett kézzel jutsz, az elôzôket lerombolva.
XIII. A legnagyobb veszedelem, az állam
"Amikor a tömeg magától cselekszik, ezt csak egy módon teszi,mert más nem áll a rendelkezésére: lincsel." (132) (Ez egyébként a Canetti-féle tömegfogalom.) Amerika a maga módján a tömegek paradicsoma. A nemesség alkotta meg a középkori államot, nélküle ma nem léteznének Európa nemzetei. Bátorság, uralkodni tudás, felelôsség" jellemezte. De a szív mindezen erényei mellett a nemességnek hiányzott, mindig hiányzott a feje. Másféle volt a lelki berendezkedése. Értelmében korlátolt, szentimentális és ösztönös volt; röviden: "irracionális"(134).
A tömegember viszont nem tudja, hogy az állam is emberi alkotás és követeli, hogy a problémákat az oldja meg neki. A legnagyobb veszedelem a spontaneitás elnyelése az állam által (137). Az etatizmus a legmagasabb forma, amelyben tömegemberek kezébe jutnak a hatalom eszközei. (Megtartásának érdekében az ortegai tömegember a Canetti-féle tömeg érzelmeit is gyújtogatja, minden másra való tekintet nélkül.)
XIV. Ki uralkodik a világon ?
Az uralom nem erőszak, hanem "a tekintély természetes gyakorlása. "Az állam végre is a vélemények állása: egyensúlyi helyzet, status, statika." (146) Az első állam az egyház volt, a politikai hatalom tőle tanulta el, hogy ö sincs szellemi hatalom híján.- Az emberekbe kívülrôl kell bevinni a véleményt. "Ezért kell a szellemnek,- legyen ilyen, vagy olyan,- kezében tartania és gyakorolnia a hatalmat, hogy az a népréteg, amelyik nem vélekedik, - és ez a többség,- vélekedjék. Vélemények híján az emberi együttélés a káosz lenne; sôt még ennél is kevesebb:a történelmi semmi." (147/148.)
Nyugat-Európa alkotott egy normarendszert, amelynek erejét és termékenységét századok igazolták. Csak jobb múlhatja felül, míg most jobb nélkül akarják elvetni.
(Értelmezésem szerint ez a normarendszer a tartalma az európai alkotmányok „nem kontroverz” - vitathatatlan - részének, mely minden időbeli változtatás és nemzeti különbözőség ellenére tartósan létezik. Több államban formálisan is megtiltják azt, hogy az alkotmánymódosítások erre a részre is kiterjedjenek.)
„Az európai nemzetek tényleges dekadenciája, vajon nem volt-e a p r i o r i szükséges ahhoz, hogy egy napon létrejöhessenek az Európai Egyesült Államok, ahol az európai sokszerűség a forma egységében oldódnék fel?" (160) Európa egészében nincs hanyatlás. A hanyatlási érzés forrása: az európai ember a nemzetállam határaiba ütközik. "Európa kis nemzetek szövedéke gyanánt jött létre. Bizonyos értelemben a nemzeti gondolat és a nemzeti érzés volt a legjellemzôbb felfedezése. És most arra kényszerül, hogy túljusson önmagán" (172)
Az állam nem természetes képzôdmény. Kiszabadulást jelent a vérségi kötelékböl. "És aki vért mond, mondhatna éppen valami más természeti adottságot is: például a nyelvet. Eredetileg az állam fajok és nyelvek keveréke. Bizonyos természeti közösségen való túljutás. Kevert vérű és soknyelvű."(177)
Nem az etnikum teremtett államot, hanem az állami keret hozta létre a nyelvi közösséget, a régebbi politikai egyesítés nyomán. Az állam mindig a nagy tolmács volt. A közös európai alapból származó elemek miatt az egyneműség nagyobb, mint a nemzeti különbségnek. Sok dolgot nemzetinek hisznek, ami nem az, hanem közös. "A világ ma súlyos erkölcsi válságban sínylôdik, mely egyéb jelenségek mellett a tömegek lázadásában is megnyilvánul, de a gyökere Európa válsága... Európa nem biztos abban, hogy uralkodik... A történelmi szuverenitás széttört." (209)
Nagy, egységesítô feladat áll tehát Európa népei elôtt. Országaikat az első világháború lángba borította, írta a szerző 1929-ben. "De minden nacionalizmus zsákutca...A nacionalizmus mindig valamely, a nemzetalkotó elvvel ellenkezô irányú impulzus. Kizáró jellegű, míg a nemzetet alkotó elv bezáró természetű." (212)
Az ő idejében a (kevéssé tájékozott) európai polgárt még fellelkesíthette a bolsevizmus, amely Oroszországban azért gyôzhetett, mert „nem volt benne polgárság”. "Ez elég lehet ahhoz a végérvényes meggyôzôdésünkhöz, hogy Marx szocializmusa és a bolsevizmus két, egymással közöset alig tartalmazó történelmi jelenség." (214, 64.lj.) A fasizmus kispolgári mozgalma viszont békeidőben is sokkal erôszakosabban jelentkezett, mint a hagyományos munkásmozgalom.
E lapokon a szerző az európai ember bizonyos típusának a pszichogramját vázolta, magatartását a civilizációval szemben, amit nem lehet keverni azzal az általa itt nem tárgyalt „ nagy kérdéssel, milyen fogyatékosságokban szenved a modern európai kultúra. Mert világos, hogy végsô soron ez a ma uralkodó új embertípus ezekbôl a fogyatékosságokból származik." (220)
Európa, mint egyetlen nagy nemzeti állam megteremtésében látja az egyetlen teljesítményt, mely a Nyugat versenyképességét és új morálját tartósan megalapozza.
Végezetül ide másolom a Wikipédia rövid jellemzését az ortegai tömegemberről. Tömegember az, akiből hiányzik az önmagába mélyedés és az önálló gondolkodás képessége, akit csak a külső valóság határoz meg. A minőségi kisebbséghez pedig azok tartoznak, akik nem „sodródnak”, nem a közvélemény diktátumának engedelmeskednek, hanem önmagukba mélyedve gondolkodnak, s akik nem a „pénzkeresés, a csillogás, esetleg a kollektivitás viharos tengerén való fennmaradás végett” értelmiségiek. A tömegek lázadása – legmélyebb lényegét tekintve – nem más, mint a műveletlenség, a bárdolatlanság és primitivitás uralomra kerülése.
