Sediba Malapában
A Sterkfonteinhez közeli Malapa barlangot a Google Earth fényképezés során kutatásra érdemesnek találták. Kiszállt az expedíció. Egyik tagjának kíséretében volt annak kilenc éves fia, Matthew (Mátyás). Külön játszadozott, amíg a többiek az első leletek után kotorásztak. Egyszer csak a Matyi gyerek visszafutott az apjához: találtam egy csontot. Egy Australopithecus kulcscsontja volt. Körültekintő óvatossággal feltárták a csontváz többi részét, majd egy másikat.
Felnőtt nő és fiúgyerek maradványait ismerték fel bennük. Anya és fia lehetett, de ezt további vizsgálatokkal kell igazolni. A felfedezők a két csontváz- maradvány korát 1,78-1.95 millió évben határozták meg.
A korai emberősök beleestek a barlang felső kürtőjébe.
Őket, vagy már a holttestüket a talajvíz levitte a barlang fenekén kialakult halálcsapdába, melyet a meszes üledék fokozatosan légmentesen feltöltött. Később a felső rétegek ráomlottak a csapdára. A két csontváz belekövesedett a mészkősziklába és részben abban őrződött meg.
A fiú koponyáját csak részben bontották ki a sziklából, hogy meg ne sérüljön. Így valamely Rodin konstrukcióra hasonlít, ha nem is olyan szép. Nagyon jelentékeny, mert ritka a teljes koponya lelet.
A két hominína a 3.2 millió évvel ezelőtt élt Lucyhoz hasonlít, mert az ő agyuk is csak az emberi agy egyharmada volt, kezük pedig jóval hosszabb, mint a mienk, és így továbbra is közlekedni tudtak a fákon. (Az afari australopithecus Lucy idősebb etiópiai kortársai is sok mindent tudtak, például trancsírozni: a húst szabályosan szeletelték a csontról. A majmok! Az ő vágásaik nyomai kb. 3.4 évvel ezelőttről.)
Megjegyzés: a Homo felé vezető elágazáson talált leletek a hominínák.
A mi itt és most bemutatott embereink inkább két lábon jártak és 130 cm. körüli magasságuk jelentősen meghaladta Lucyét. Majd másfél millió évvel később éltek. Fajukat mégis Australopithecus sediba névre keresztelték, ahol a sediba helyi nyelven az ottani forrást jelenti. Jelképes értelemben pedig a lelet a biológiai evolúció további megismerésének forrása. Átmeneti fajnak tekintik. A felfedezők úgy gondolják, hogy a Homo Habilis közvetítő stádiumát megkerülve, ebből fejlődhetett ki a Homo Erectus.
Igaz, ami igaz: a Habilis túlságosan állatszerű.
Viszont az Erectus, legalábbis a Heidelbergi mintája szerint, egészen más kinézetű. A mi vértesszőllősi Samunk is hasonló lehetett.
Az őslénykutatók nagy igyekezettel keresik az evolúciónak a modern emberhez vezető hiányzó láncszemét. Munkájuk, beszámolóik és leleteik tanulmányozása alapján az én elképzeléseimben másfajta gondolati keretprogram (paradigma) körvonalai bontakoznak ki. Az általános keresési célt szintén másként kell megfogalmazni ennek függvényében. Az új, alakuló paradigma lényege, hogy nincs *egy* hiányzó láncszem. A fejlődés nem egyvonalú, unilineáris. Több ponton ágazódott le a modern ember az ősi hominídák és hominínák családjából. Érettebb alfajai korábban is kialakulhattak és kipusztulhattak, miközben kezdetlegesebb változatai továbbra is fennmaradtak. Olyan ez, mint amikor egy víztömeg sok apró vízfolyás, ér, patakocska, folyócska medrében haladva jut előre, oldalra, netán hátrafelé.
Időközben az Altáj hegységben is találtak valamit.
De erről majd legközelebb.
