Jean-Jacques Rousseau öt különböző, sőt részben egymással ellentétes, de mégis összekapcsolódó világlátást propagált élete folyamán. A ragyogó tollú író műveiért a maga korában olvasók tízezrei lelkesedtek. Éles szemű megfigyeléseit ma is hasznosíthatjuk. Hatása volt Goethére, Schillerre, Burnsre, Byronra, Shelleyre, Puskinra, Tolsztojra. Most a fő gondolati törekvéseit és irányváltásait követem nyomon. Alapműveinek értékelésében saját ítéletemen kívül mások, köztük Ludassy Mária véleményét veszem tekintetbe.
1.A dijoni akadémián díjat nyert Értekezése szerint az emberi haladás, a tudományok és a művészetek újraéledése rontott az erkölcsökön. A vita hatására elismerte, hogy ebben nem maga a tudomány és a művészet a ludas. Csak a haladás és az erény összeegyeztethetetlen, a szellemi alkotás pedig mint a haladás mozzanata kerül ellentétbe az erkölccsel. Ennyiben a maradiságot dicsőíti. A tisztesség a tudatlanság gyermeke. Az őskori romlatlan vadember nem ismert erkölcsöt, morális bűnöket sem követhetett el. Persze Rousseau-nak fogalma sem lehetett a tényleges őskori körülményekről. Az ember természetes feltételek közötti eredendő jóságát magasztalta a romantika előfutáraként. A rendi viselkedési kötöttségekkel szemben a természetes érzelmeket felszabadító szentimentalizmus megalapítója volt. Szép és őszinte szerelmi regénye az Új Héloi˙se, melynek főhőse plebejus származék, egy természeti és társadalmi keretbe foglalt életkép, hosszú évtizedekre irányt szabott a regény fejlődésének.
2.Második Értekezésében látszólag már felhagy a természetes állapotok idealizálásával. Ennek és Politikai Gazdaságtanának témája az emberek közötti társadalmi egyenlőtlenség. Akkoriban az utóbbit és okát, a magántulajdont tartotta a legfőbb rossznak, az ember megrontójának. A magánbirtok hagyományozott egyenlőtlensége, a feudális földtulajdon, a nemzetségi származásra és öntudatra, az ősi jussra hivatkozóan örökölt előnyök, az akármilyen szerződésekre, pergamenekre és egyéb okiratokra alapozott privilégiumok kérlelhetetlen ellenségeként a forradalmi felvilágosítókkal vállvetve harcol a rendiség ellen. Úgyszintén keményen bírálja a piacot, más szóval a kifejlődő kapitalizmust, ahol a társulás, az állam a gazdagok érdekét szolgálja. Az ember nem születik rossznak, mint Hobbes gondolta de nem is a bibliai eredeti bűnben él, véli a Legfelsőbb Lényt tisztelő, istenhívő Rousseau. Társadalmi körülményei rontották meg. Változtassátok meg a körülményeket, hogy jobbá tegyétek az embert – mondja. (Később jut el oda, hogy előbb az embert akarja megváltoztatni neveléssel, ami aztán elvezetne a társadalom átalakulásához.(Émile.)) Az egalitárius pátosz, a nivelláló törekvés, a magántulajdon, a pénzuralom kritikája, az alakulat mással való felváltása – mindez valamilyen kommunizmus elméleti előfutárának eszmetárába illik. Azonban inkább a rendiséggel szemben kibontakozó polgári kis egzisztenciáknak, az akkori genfi patriarkális kisbirtokosoknak az egyenlőségi utópiáján alapul. A szocializmus utópiája mindenesetre sokat merített belőle. A párizsi kispolgár is felkapta és kedvtelve ismételgette. Az egyenlőség egy ponton a szabadság ellen fordul és kerékkötője lesz a fejlődésnek. Az egalitarizmus viszont arra is alkalmas, hogy a régebben soha nem létezett, és éppen a Rousseau korában születő nemzeti öntudat közösségébe jelképesen az egész népet bevonja.
3.További műveiben a nacionalizmus egyik képviselőjeként lép fel. Herder haladó nacionalizmusa tőle veszi alapeszméit és megindítja a népdalok, népköltészet kultuszát, a nemzetek saját történelmének megismerését. (Ismerethiánya miatt ebből a magyarok sajnos kimaradtak.) Rousseau viszont még a természeti népeket tartja követendő példának. Ideálja a pogány törzsi vallás és Mózes teokráciája, melynek célja a választott nép keveredésének megakadályozása más népekkel, speciális rítusok és ceremóniák alkalmazásával.
A természeti népeknél az a természetes, hogy „az idegen és az ellenség szavak szinonimák”, s ez a természeti norma a kultúrnemzetek számára is, amennyiben a kulturális identitásőrzést tekintik az első morális parancsolatnak, és a kultúrák keveredését a főbűnnek. „Minden, ami megkönnyíti a különböző népek közti kapcsolattartást, csak a bűnöket, sohasem az erényeket közvetíti az egyik néptől a másikig, s minden nemzetnél megrontja az erkölcsöket, melyek a régi szokások tiszteletén alapszanak”.
Érdemes megjegyezni, hogy a nemzetet adott, illetve kinevelendő, megőrzendő kulturális közösségnek tartja és eszébe sem jut a vérségi leszármazást, a biológiai átöröklést belevonni a nemzetfogalomba.
1770-ben a Lengyelország kormányzatáról szóló gondolataiban a lengyelség megmaradásának garanciája az, hogy „húszéves korára egy lengyel többé nem lehet ember, mert teljes egészében lengyelnek kell lennie”, és ez olyan módon érhető el, hogy a saját nemzeti tradíciók minden megítélése vagy akár csak morális mérlegelése eredendő bűnnek számít – ahogy a más kultúrák puszta megítélése is: „Fent kell tartani és vissza kell állítani a régi szokásokat, és megfelelő új szokásokat kell kialakítani, melyek kizárólagosan lengyelek. Ezek a szokások, legyenek bár morálisan közömbösek, vagy akár rosszak is erkölcsi szempontból, mindig azzal az előnnyel járnak, hogy a lengyelekben ébren tartják a hazaszeretet szenvedélyét és természetes viszolygást váltanak ki belőlük az idegenekkel való keveredés iránt.” Az akár irracionális szokások szakrális tisztelete, a törzsi típusú zárt társadalom elszigetelő kultusza, ez a retrográd utópia már átvezet a totális társadalom szellemi forrásához.
4.Társadalmi Szerződése (1762) nagyszabású alkotmánytervezet. „Az ember szabadnak született és mindenütt láncokat visel.” - ez a szép és erőteljes nyitó mondata egyértelműen a szabadságelvű átalakulás igényét fejezi ki. Az erőszak nem teremt jogot, a hatalom csak megállapodáson alapulhat, írja Montesquieu-vel összhangban. Ezzel a megállapodással, mint már Locke is kimutatta, az ember természeti állapotból polgári állapotba kerül. Az ösztön helyébe morális mozgatók lépnek. Aki viszont lemond szabadságáról, ember voltáról mond le. Ennek megfelelően kell megtalálni a társulás legjobb formáját.
Ebben a fő művében minazonáltal az ellen-felvilágosodás ugyanúgy benne van, mint a felvilágosodás. A népről ezt írja:„Kényszeríteni kell őket, hogy szabadok legyenek”. Ezt az elvet Rousseau ugyan kis, zárt közösségekre kívánta alkalmazni, de veszélyességén ez mit sem változtat.
Kidolgozza az Általános Akarat teóriáját. Ez még veszélyesebb. A diktatúra elméleti alapvetése, mely szerint a tudatosan közösséget alkotó emberek egységes akarata a közjóra irányul. Végletesen leegyszerűsített programja megvalósítja „a béke, összefogás, egyenlőség” rendszerét. „Ellensége a politikai szőrszálhasogatásnak”. Mindez a közéleti viták, a parlamentarizmus ellen irányul. Az Általános Akarat elpusztíthatatlan. Nem a többség akaratát jelenti, hanem az állítólagos közérdeket, melyet az állam vezetői a nép ellenében is jogi keretbe foglalnak és megvalósítanak. „ Aki a jogra támad, ellenség, haljon meg.” (Értekezések, 498-499. old.) Ebben a kálvini kérlelhetetlenség hatása is tetten érhető. De alaptörekvése a diktatúra elkerülése, arra irányul, hogy kizárja az önkényuralom bármely formáját. Emiatt elméletét kettősség jellemzi, mely a többség és az általa felhatalmazottak zsarnokságát csak mint az egyik rejtett lehetőséget tartalmazza.
5. Ötödik Rousseau-nak nevezhető az ő legjobb tanítványa, aki megszüntette ezt a kettősséget. Nézetei csíraformában a tanítónál is fellelhetők. Maga Rousseau, ha le is írt szabadságellenes eszméket, mint eredeti gondolkodó, bizonyára visszariadt volna attól, hogy egyoldalúan az abszurdumig, a humánum megcsúfolásáig vigye őket . Nem így Robespierre, a megvesztegethetetlen „tisztaszívű” tömeggyilkos. Betéve tudta Rousseau tanait, minden véres tettében a Legfelsőbb Lényre, az Általános Akaratra hivatkozott, melynek Rousseau néhány más hívével együtt ő a legjobb ismerője. A feluszított plebejus nacionalista kisegzisztenciák erőfölényének és korlátlan hatalmi tekintélyének alapján véres terrort valósítottak meg. Jellemző, hogy a minden korlátlan tekintélyt, tehát a tömegek tekintélyét is bíráló Voltaire követői ezt határozottan elítélték. Örülhettek is, ha ép bőrrel megúszták a Nagy Terror időszakát.
