Csodálatos, ismeretlen teremtés állt előttem, barna hajú, kék szemű, kemény vonások fiatal és tiszta húsában, szája csókra nyílt. Rövid ruhája látni engedte ruganyos alakját, alig takarta merész melleit. Gömbölydeden, kéjes, tömör húsú tökéletességben állt előttem.
Épp hogy felébredtem, álmom szerelemre izgatott.
Karomba fogtam és csókoltam mindazt a húst, amit ruhájának szélén ajkam találhatott.
A pamlaghoz vittem, vele együtt rázuhantam és csókjaimmal borítottam. Már nem is tudtam magamról. Kiáltozott, nem is hallottam. Körmei belém vájtak, hiábavaló védekezése felizgatta vágyamat. Engedett, szorítottam, ráborultam, belemerültem. Diadalomban éreztem, hogy szép karja magához húz.
Később kibontakoztunk e gyönyörűséges kötelékből. Azzal próbálkozott, hogy rendbe szedje a haját. De fésűje nem volt. - Szeretlek, mondtam, de ő csak nyugodtan és kérdően nézett rám. Egy csókkal válaszoltam ki nem mondott kérdésére. Vágyam újra feléledt és újra magamhoz szorítottam egész testét.
- Ezúttal – mondta – ne legyél olyan hirtelen és ne csak magadra gondolj. Szerelemben nem szabad önzőnek lenni. Ez az, amit a fiatalemberek nem tudnak eléggé. De meg lehet nevelni őket. - Újra elmerültünk a gyönyör mélységében, mely már majdnem a fájdalommal volt határos.
Húsának ruganyos tömörsége, körülzáró mozdulatainak hajlékony erőszakossága az önkívületig szította, fűszerezte őrjöngő vágyamat, az pedig az övét.
Utána így szólt hozzám: - Van egy fésűd?
- Nincs fésűm. Egy szalamandrát vártam. Imádlak.
