Sokáig ez már nem tarthat
2010.04.22. 20:26 Italo Romano
- Hát igen, ez a mai nevelés - szónokolt az ősember. - Ha meg szólok a fiamnak, azt válaszolja: apa, maga már ehhez nem ért, ma mások az idők, mások a szokások. Azt beszéli, hogy még a csonteszközök sem jelentik az utolsó szót; egyszer majd, hajtogatja, az emberek még jobbfajta anyagot találnak föl.
- Hallod - kérdezte az asszony- és honnan szedik ezt a sok értelmetlenséget?
- Hát tudod, állítólag most ez a divat - motyogta a vénember. - Kérlek szépen, arrafelé, négy napi járásra innét, valami új törzs ütötte fel a sátorfáját, amolyan idegen csürhe. Mert hát a mieink a butaságukat onnét szerezték. A csontfegyvereket meg mindent. Még arra is vetemednek, hogy vásárolnak tőlük - kiáltott fel indulatosan az öreg. - A mi drága szőrméinkért! Mintha idegenektől valaha is jó származhatna! Az ember soha semmit se kezdjen idegen bandával. Ősrégi bölcsesség ez, az ükeink hagyták ránk: minden idegent tüstént meg kell támadni és el kell metszeni a torkát. Így volt ez, amióta a világ világ: semmi teketória, hanem agyonütni.
Ugyan már, apa, mondja a fiam, ma mások a viszonyok, megindul az árucsere... Még hogy árucsere! Ha valakit agyoncsapok és elveszem tőle, amije van, akkor megszerzem az áruját és nem adok érte semmit. Hát mire kell itt a csere? Ugyan már, apa, hajtogatja a fiam, emberélettel fizet érte, s azért kár! - Hát nesze, itt van: még hogy kár az emberéletért! Ilyenek a mai nézetek - dörmögte az öregúr kedvetlenül. - Gyávák mind, ott a baj. Még hogy kár az emberéletért! Hát hogyan él meg a földön egyszer majd annyi ember, ha senkit sem csapnak agyon? A rénszarvasok már amúgy is fenemód megfogyatkoztak! Nézd csak őket, az emberéletet sajnálják, de a hagyományokat nem becsülik, az őseiket, a szüleiket nem tisztelik... - A minap is mit látok: az egyik taknyos - agyaggal bölény képét pingálja a barlang falára. Persze, pofon cserdítem, de a fiam rám szól: hagyja csak, apa, hisz a bölény olyan, mintha élne!... Itt aztán megáll az ember esze! Ha nincs munkád, fiam, nesze, itt egy kovakő, köszörüld élesre, de ne fesd a bölényt a falra! Mire való az efféle szamárság?
Az asszony keserűen összeszorította az ajkát.
Aztán mégis megszólalt.
... Hát hogy te is tudd - szánta rá magát hirtelen -, ma reggel a barlangban... egy mamutagyarat találtam... Olyasformára faragták, mint egy meztelen asszony. Melle is volt, meg minden... Érted már?
- Ugyan, eredj - szörnyülködött az öregember. - És ki faragta?
Az asszony felháborodottan vonogatta a vállát.
- Ki tudhassa? Alighanem valamelyik fiatal. A tűzbe dobtam azt az ocsmányságot, de tudod... Ekkora nagy mellei voltak! Pfuj!
- Hát ez így nem mehet tovább. Ez már a züllés legalja! És tudod, honnan ered? Onnan, hogy mindenféle vacakot faragnak csontból!... Ide vezetnek a mindenféle újdonságok, a híres találmányaik! Egyre csak valami újat fognak kigondolni, új módit bevezetni, míg végre mindent tönkretesznek és elpusztítanak... És én mondom neked - emelte fel szavát az ősember prófétai ihlettel -, sokáig ez már nem tarthat!
Szólj hozzá!
Címkék: árucsere
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://ismeretvadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr185048118
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
