Egyházi cselekmények. Az elbeszélés l'Aquila történetének egyik nagy eseményéről a város fontos hagyományai közé tartozik. Ha nem is a mostani ünnephez kötődik, de túlnyomó részben vallási, egyházi vonatkozásai vannak.
Az 1215-ben egy abruzzoi parasztcsaládba született Peter Angelerio ifjú korában a bencéseknél nevelkedett és huszonöt évesen Rómában pappá szentelték. De annyira távol akart maradni a világi nyüzsgéstől, hogy remeteségbe vonult. Öt évet töltött vezekléssel az abruzzoi (l' Aquilához közeli) Sulmona város feletti Morrone hegység egyik sziklabarlangjában. A remetei életmód szöges ellentétben állott a pápai udvarban elharapózott bűnözéssel, feslett életmóddal, a később Baronius kardinális által pornokráciának nevezett jelenségekkel. „Morroni Pétert” jámborságának és tiszta erkölcsének hírére a környékről egyre nagyobb számban látogatták hívei, tanítványai, akikből egy időben morroni mozgalom alakult ki (ami más volt, mint a ma is létező maronita felekezet.) 1240-ben saját regulával rendelkező kongregációt alapított, melynek létrejöttét 1263-ban IV. Orbán pápa jóváhagyta , később azután Péter testvérnek újra kérelmezni kellett a hivatalos elismerést. Regulája a lehető legszigorúbb volt. Eszméi közel álltak az assisi Ferenc testvéréhez, akinek halála után a ferencesek egy része a lazább szabályokat követő konventualisták csoportjába tömörült. A szigorúbb erkölcsű és fegyelmű testvéreket, akiket Péter támogatott, spiritualistáknak nevezték, (Később belőlük alakult a minorita rend.)
1274-ben Lyonba kellett mennie, hogy az ottani zsinaton tartózkodó X. Gergely pápánál rendjének megerősítését eszközölje ki. Azzal kapott pápai jóváhagyást, hogy az új kongregáció a bencések egyik ágazata lesz, mint a clunyak, a ciszterciek, a kamalduliak, a trappisták, stb. A bencés regulát a „Morronita” rend a legszigorúbb módon alkalmazta.
Péterre a második évezredben a trubadúrdalok mintájára kialakított Mária kultusz mély benyomást tett. Lyonból visszafelé jövet, a továbbra is remetei egyszerűségben élő szerzetes megpihent l'Aquilában, ahol egy közeli dombon a Colle di Maggio-n (Májusdomb) töltötte az éjszakát. A legenda szerint azt álmodta, hogy Szűz Mária felszólítja, építsen templomot azon a helyen.Péter szerzetesei 1287-ben megvették a telket és egy év múlva elkezdték építeni a templomot. Rá egy évre, bár az épület még nem volt teljesen kész, megnyílt a hívek számára. A hely és a templom neve az évszázadok során Collemaggiora változott. Román és gótikus stíluselemeket foglal magába.
Az építmény hátulnézetben jobban áttekinthető:
Az 1294-es zsinat Morroni Pétert V. Celesztin néven pápává választotta. A koronázás éppen l'Aquilában, a Collemaggioban történt. Szerzetesei ezután celesztinusoknak kezdték magukat nevezni. A templom s az ahhoz csatlakozó kolostoruk addigra már teljesen elkészült. Kerengő: 
A rend később megszűnt, de egészen a legutóbbi időkig a Collemaggio a tőlük is eredő vallási hagyományt szolgálta. A legfontosabb helyi rítus a Celesztin által bevezetett Perdonanza intézménye volt. Évente egyszer teljes búcsú járt mindazoknak, akik a templomban fogadalmat tettek arra, hogy a hívek megbocsátott bűnöket a következő évben nem fogják elkövetni. Celesztin rítust alapító levelét egy vidám körmenet élén haladó városi szépségkirálynő vitte a levéltárból a templomba, majd az ünnepségek végeztével vissza. Ekkor a templom díszkapuján át közlekedtek:
Mindezt múlt időben írom, mert a mostani szörnyű földrengés a templomot sem kímélte és az emberek még sokáig a katasztrófa áldozatait fogják siratni és saját túlélésükért küzdeni. A teológia háttérbe szorult a geológia mögött, hiszen az ilyen szomorúan józan időszakokban sokan rájönnek, hogy Földanyánk, Gaia közömbös a tőle származók hiedelmei iránt. Később azután újraéled a tradíció, a múlt és a jelen közötti jelképes kapcsolat. Az ő hagyományukra emlékezve mi is fejet hajthatunk az áldozatok emléke előtt.
A mai emberhez hasonlóan, a hajdan élt kortársak sem kívánták követni Celesztinnek az emberi szükségleteket gúzsba kötő életfelfogását. Ő valóban teljesen jámbor, aszketikus és misztikus ember volt, és tisztán spirituális beállítottságánál fogva nem lehetett alkalmas egy állam vezetésére. A középkori feudális képződmények világi uralma az ő meggyőződésével ellentétes elveken nyugodott. Az Egyházi Állam ebben az időben már a vezető római nemesi családok és idegen dinasztiák befolyása alatt állt és a köztük folyó civakodások eszköze lett. Egy rövid ideig ő maga is különböző politikai törekvések elősegítője volt, anélkül, hogy ennek tudatában lett volna. Már a megválasztása is az Orsini család és az Anjou-rokon II. Károly nápolyi király befolyására történt, akik ezzel a rivális Colonna család jelöltjeinek győzelmét akadályozták meg. Celesztin, a világtól való elvonultságában ugyan naiv maradt a politikában, de nem volt buta ember. Hamar átlátta, hogy a pápaság nem neki való. Ezért kanonizálta a pápaságról való lemondás addig ismeretlen intézményét, majd három hónappal a koronázása után élt is vele, lemondott a trónról. Dante ezt a tettét a Pokol III. énekében megfutamodásnak tartotta. A lemondás intézménye mindenesetre a kánonjog része lett s később még egy pápa, XII. Gergely élt is vele.
Celesztin ellenfele, később pedig utóda, VIII. Bonifác egyáltalán nem volt szívbajos a hatalmi aspirációkat illetően. Méltatlanul börtönbe vetette Celesztint, aki 81 éves korában a fogságban halt meg. „Unam sanctam” kezdetű 1303-as enciklikájában Bonifác az összes fejedelmet a pápa fennhatósága alá rendelte volna, mondván, hogy csak az ő uralma isteni eredetű, az egész emberiség pedig a pápa alattvalója. Az a világ azonban már régen elmúlt, az európai államok nem kértek ebből az alárendeltségből. Legnagyobb ellenfele, a francia Szép Fülöp – szintén Anjou-rokon - hathatósan ellenállt az ilyen szuperbirodalmi törekvéseknek. Ennek az ellenállásnak egyik jelképes vetülete volt az, hogy a Bonifác szöges ellentétének számító V. Celesztin szentté avatását kezdeményezte, ami meg is történt V. Kelemen pápa idejében, 1313-ban. Öt évszázadnyi idő alatt ő volt az egyedüli kanonizált pápa, de nem is volt több tiszta erkölcsű ember közöttük. Petrarca az elkülönültségről írva, egyértelmű dicsérő jelzőkkel illette ezt a köznapi fogalmak szerint is szent életű embert. - Reális uralmi lépésként a franciák a katolicizmus egész központját Avignonba telepítették. Megkezdődött a pápaság babiloni fogsága.
Celesztin nem lehetett jelentős egyházfejedelem, rövid uralma mégsem volt jelentéktelen történeti epizód. A korszakhoz kötött hatalmi villongásokon túlmegy az, hogy Celesztin tulajdonképpen a pápaság által kijelölt általános magatartási irányzattal szembeni katolikus ellenzék évezredes történetéhez is kapcsolódik. Ennek különböző képviselői az egyházat ténylegesen, nemcsak szavakban a hívők közösségének tekintik, melyben mindenkinek joga van a hitet értelmezni Az apostoli életmód helyreállítására törekszenek. Szegény egyházat és fizikai munkát végző papságot akarnak, elítélik az emberek közti egyenlőtlenséget. Nem kívánnak latin nyelvű misézést. Ellenzik az egyházi adót, a papi tizedet, stb. Mindezek részben utópista követelések, velük szemben a reálpolitikát az Egyház folytatta, ami nem azt jelenti, hogy az utóbbi magatartása volt az erkölcsösebb. A korabeli barbár európai nemességgel és uralkodóikkal szemben viszont, jóllehet szintén barbár hatalomszerzési és -gyakorlási módszereket alkalmazott, a maga idejében a középkori Egyház az erkölcsről szóló általános emberi tudást őrizte és képviselte, ha másként nem, legalább szavakban.
