Vázlatos áttekintés a nép eredetéről és korai történetéről.
Az őstibeti populáció északkeleti irányból húzódott le későbbi lakóhelyére. Rokonaik, vagy leszármazottaik voltak az ősmongol nomádoknak. A K’ang vagy Csiang nevű laza törzsszövetséget alkották. A területileg elkülönült tibeti fennsík magasabb részein nomadizáló életmódot kezdtek folytatni. A folyóvölgyekben gabonát és hüvelyeseket termeltek. Harcias, hódító betöréseikkel zavarták a tőlük keletre, már alapjában földmívelésből élő kínai törzseket. Belőlük vált ki a szintén ősmongol hszienpi nép, amely időszámításunk kezdete után saját politikai formációt hozott létre. Az utóbbi, időleges szövetségben a hsziungnukkal és más ősi mongol és török eredetű népcsoportokkal önálló kisállamokat alkotott, melyek elfoglalták az addig kínai terület kisebb-nagyobb részét.
A tibetiek helye a többi nép környezetében, időszámításunk előtt:
A VI. századra az ő helyük ugyanaz maradt, míg a többi nép szétvándorolt.
Az i.sz. hetedik században egyesültek az addig rivalizáló nemzetségek, létrejött a tibeti királyság, ( törzsi fejedelemség ) megszületett saját írásuk, felvették a buddhizmust. Stabil viszonyt létesítettek a Tang kori Kínával, amelynek egyik akkori riválisa az ujgur birodalom volt. 
Később elfoglalták a Selyemút egy részét, uralmuk alá hajtották a Tarim medencét, és a tőlük nyugatra fekvő zsuanzsung államot. A térkép a területhódítás egyik közbeeső állomását mutatja :
Végül Kína régi fővárosát, Csangant is elfoglalták (763).
Ez a fénykor azonban hamarosan véget ért, a belső széthúzás, a feudális viszálykodás tönkretette a birodalmat. A buddhizmus előtti vallással a bonnal szövetkező régi arisztokrácia meggyengítette az országot, mely különálló helyi kiskirályságokra hullott szét. A továbbiakban majd mongol, illetve kínai fennhatóság alá kerül az ország, de ez már meghaladja a az itt említett időszak kereteit.
