Sokunk szemében Babits Mihály legfontosabb műve a Jónás könyve.
A bibliai elbeszélés fõszereplõinek párbeszédét a versben a modern korhoz kapcsolódó módosulások is gazdagítják és tömörítések egyszerûsítik. A történet itt más. A szépséges költeményben Jónás isteni parancsot kap a bûnös Ninive megtérítésére, aminek kudarca esetén negyven nap után kõ kövön nem marad a városban. A kereskedõk, iparosok, értelmiségiek, hatalmasok kinevetik a prófétát, aki a sivatagban várja a pogányok pusztulását. Ámde ez nem következik be. "Mert látá az Ur, hogy ott egyik-másik szívben még Jónás szava kicsírázik, mint a jó mag, ha termõföldre hullott..." A próféta értetlenkedésére pedig azt válaszolta, hogy az az emberi társadalom is "lépcsõt emel a jövõnek."Babits messze került attól a törekvésétõl, (amit az elõzõ bejegyzésben említettem) hogy belûl maradjon a szellemi élet határain. De a világ is eltávolodott az 1930-as állapotától. A költõ szörnyûséges erõk kibontakozását érzékelte és nem akart a bûnösök néma cinkosa lenni. Mindezzel együtt, a büntetést szorgalmazó Jónás ellenére gyakorolt isteni megbocsátást indokolta. A másik különbséget saját, halálossá váló betegségének felismerése jelentette. A fizikai szenvedésnek a versben panaszolt kínjait nem olvasmányokból ismerte meg. - Végülis nem maradt a címadó bibliai könyv eszméinek és meséjének kereteiben, hanem valamelyest továbblépett a Prédikátor érzésvilágának irányába.
A bûnös várossal szemben áhított irgalom gondolatát felhasználhatta Radnóti Miklós. Az õ versébõl az következik, hogy nem szabad egy népen bosszút állni, amiatt, hogy bûnös, "akár a többi nép". Az országban pedig ártatlan felnõttek és gyerekek is élnek.
