A számos gárdista szervezkedés közül az antiparlamentáris, vagy törvényen kívüli erőszak gyakorlására létrejött formációk történetének egyik tanulságával foglalkozom.
Parancslánccal vezérelt irreguláris félkatonai alakulatok az államhatalom keretein kívül jönnek létre. Paramilitáris szervezettségük veszélyezteti a törvényuralmat, mert nem állami erőszak lehetőségét jelenti.
Nem-állami miliciákat gyakran azzal a hangoztatott, de közbülső céllal hoznak létre, hogy valamilyen kisebbséget támadjanak. A valóságban olykor magát az államot támadják forradalmi erőszakkal, vagy éppen védik törvénytelen módszerekkel . Plebejus, kispolgári, paraszti - általában kevéssé képzett - rétegekből illetve indoktrinált, fanatikus értelmiségiekből verbuválódnak. Rendszerint ultranacionalista, vagy/és forradalmi szociális eszméket, követeléseket kifejező beszédmódot használnak. Megszervezésük leggyakoribb végső célja az, hogy új vezető csoportot juttassanak hatalomra. A gárdák ennek a gyakran öntudatlan eszközei. Ám mindig vannak saját törekvéseik, melyeknek erő érvényesítésével próbálnak érvényt szerezni. A fő tanulság az, hogy amikor az új kormány, tekintélyuralom valamennyire megszilárdul, az első dolga ezeknek az önálló gárdáknak a megszüntetése. Akadályozzák a létrejövő rezsim konszolidációját. Ezzel ellentétes esetekben viszont a hatalom megerősítésére hoznak létre féllegális alakulatokat. (Most a hatalom és ezen milíciák viszonyát tekintem át, nem a gárdák viselt dolgait. Amelyekről azért megjegyzem, hogy bűnös cselekményeiket rendszerint a velük szembeni oldalon álló fegyveresek bűneivel próbálják igazolni.)
Oroszországban 1905 után éppen a cári egyeduralom megmentésére hozta létre a trón két oszlopa, az egyház és a főnemesség a Mihály Arkangyal Uniót és az Orosz Nép Szövetségét. Ezekből jött létre a pogromokat végrehajtó Fekete Százak mozgalma. Zászlóikat megszentelték a papok. Tevékenységüket rejtett módon szervezte a cári titkosrendőrség, melynek ügynöke ideológiai megalapozásként állította össze a Sión Jegyzőkönyveit. Ez később napvilágot látott és a benne kidolgozott összeesküvési sémát Hitler is felhasználta konspiratív szervezetének felépítéséhez. Nincs pogrom szervező centrumok nélkül. Ez korokon átívelő közös vonás. Itt a cár atyuska kegyét is keresve, egyházi áldással támadtak a belső ellenségre.
A mozgalmat az 1941 január 20-23 puccskísérlete után feloszlatták. Akkori vezetője, Horia Sima a hitleri Németországba menekült. Amikor Románia sikeresen kiugrott a 2. világháborús német szövetségből, a nácik vele próbálták volna a leváltott Antonescut helyettesíteni, de a hatalom visszavételére már nem volt erejük.
A Sturmabteilung (SA) Hitlert segítette az utcai megfélemlítés terrorista eszközeivel. Később plebejus, egyenlősítő igényei akadályozták a felső tisztikarral történő kiegyezést a birodalmi célok érdekében, ezért 1934 június végén a kancellár leölette a szervezet mintegy ezer funkcionáriusát és attól fogva a saját hűséges gárdájaként csak a több éve működő SS-t használta. Utóbbit Himmler vezette. 1929-es vezetői kinevezésekor mondta a következőket. "Ha Hitler azt parancsolná, hogy lőjem le az anyámat, még azt is megtenném. Megtenném és még büszke is lennék rá, hogy ennyire megtisztelt a bizalmával." A baloldal múltjában sok példát lehet találni a hatalom korábbi támaszát adó osztályharcos ultrák megsemmisítésére. A régi, illegális bolsevikok vezetésével létrejött Vörös Gárda, majd az állami szervként létrejött Cseka a terror eszközeit a kommunista célok, a szovjet hatalmi törekvések érdekében használta. Tagjai másfél évtizeden belül a Gulágon találták magukat és a legtöbbjüket kivégezték a sztálini rémuralom idejében. Nálunk az 1919-es kommün idején a Lenin fiúk terrorja szedett több száz áldozatot a polgárság, a "burzsujok", nemcsak a velük szembenálló, hanem az igaztalanul meggyanusított középrétegek és parasztok köréből is, a törvényesség elemi szabályainak megsértésével. Bőhm Vilmos és a Kormányzótanács többsége erő és idő hiányában eléggé hasztalanul próbálta megfékezni őket, végül emigrációjukhoz nem kaptak segítséget.
Válaszként, de szintén törvényen kívül, 1919 második felétől a tiszti különítmények antikommunista hadjáratot folytattak és terrorizálták a liberálisokat, szocdemeket, zsidókat. Számos ártatlan álozatuk volt. 1920 március 1.-én bevonultak a Parlamentbe és fegyveres jelenlétükkel segítették kormányzóvá választani Horthy Miklóst. Utóbbi azonban kisvártatva utasítás jellegű angol-francia eligazítást kapott arról, hogy a terrort meg kell szüntetnie. (Egy másik utasítás a Habsburgok egyszer s mindenkori távoltartására vonatkozott.) A Nyugat akkor sem ingyen adta a pénzt. A konszolidációhoz szükséges pénzügyi segítségnek bizonyos alkotmányos elvek és formák betartása volt a feltétele. Ezért az 1921. III. törvénycikkben az Országgyűlés az állami és társadalmi rendszer védelméről intézkedett. Betiltották a szélsőséges mozgalmakat. A kommunista szervezkedést és a tiszti különítményeket egyidejűleg.
A szocialisták szervezkedését rossz szemmel néző milánói városvezetés vette először igénybe a bolsevikellenességüket hangoztató fasiszták segítségét, akik örömmel vettek részt fegyveres csapataikkal (squadrák) a rendszeressé váló csetepatékban.
A rohamosan dagadó taglétszámú fasciók helyi vezetői (az ún. raszok) kezében jelentős hatalom összpontosult. Korábban a parasztok sok helyütt művelésbe vették a birtokosok által elhanyagolt földeket. Vidéki „rendteremtő” akcióik keretében a squadristák megfélemlítették és bántalmazták a földfoglaló parasztságot, ezzel pedig elnyerték a birtokosok támogatását. A pártvezér azonban nem elégedett meg az „agrárfasizmussal”, hanem a tőkések felé is nyitott. Ő irányította a regionális pártmilíciát, a hírhedt „feketeingeseket”, akik az esetleges ellenzékieket terrorizálták. Később ezt is beolvasztotta egy államilag fenntartott, intézményesített alakulatba OVRA (titkosrendőrség). 1925. január 3-án feloszlatták a parlamentet, ezzel megkezdődött a fasiszta diktatúra kiépítése. Még az év októberében a Fasiszta Nagytanács feloszlatta a squadrokat.
Mussolini rendeleteivel megregulázta a fasisztákat is, betiltotta a „felforgató” ellenzéki szervezeteket és sajtót, bevezette a rendőri internálást (erre a célra szigeteket alkalmaztak), megtiltotta a disszidálást, 1926-ban pedig a meggyengített parlamenttel elfogadtatta, hogy rendeleti úton kormányozhasson. 1928-ban a parlamentáris rendszert felszámolták. - Középiskolás tankönyveink már régóta hangsúlyozzák, hogy a fasiszta elnevezést hiba kiterjeszteni más jobboldali mozgalmakra és kurzusokra, köztük a náci Németországban egykor uralkodó, sokkal veszélyesebb rezsimre.
Nálunk a harmincas években, más radikális szélsőjobboldali csoportokhoz hasonlóan Szálasi pártja is részt vett a választásokon, és azt ambicionálta, hogy választási sikerei alapján kormányzati pozícióba jusson. Egyenruhát viselő aktivistáiból akkor nem képezett paramilitáris alakulatot. Pártja létszámát kb.250 ezer főre fel tudta tornáztatni, és tagságának tekintélyes részét munkások tették ki. Ennek megfelelően az 1939-es választások meg is hozták számára a sikert. De nem elég nagyot.
A kormánypárt jobbszárnya - amely pedig néhány kérdésben azonos vagy hasonló elveket vallott a nyilasokkal - Szálasival nem állt szóba. Horthy nem fogadta és kijelentette, hogy utcai zavargás esetén ugyanúgy fog lövetni a jobboldalra, mint a balra. A különbség csak az volt számára, hogy a baloldallal szemben ezt örömmel, a jobboldal esetében pedig sajnálattal tette volna. Ráadásul az életkörülmények abban az időben jelentősen javulni kezdtek, úgyhogy a társadalmi feszültség oldódott, az elégedetlenség csillapodott, és a nyilasokat mind többen elhagyták. 1940-re a mozgalom gyakorlatilag ugyanúgy elvesztette tömegtámogatását, amiként azt két-három év alatt gyorsan megszerezte. Gyászos 1944-es szerepüket a szakirodalom részletesen feldolgozta.
Franciaország 1958-as súlyos politikai válságában az algériai gyarmatosítók szervezeteinek és az ottani katonai vezetésnek az erődemonstrációit felhasználva a gyarmati állapot további fenntartása mellett kiálló De Gaulle tábornok jutott uralomra. Nem sokkal ezután a tábornok felszámolta a gyarmatosító franciák szervezetét és tárgyalásokat kezdett Algéria függetlenségéről.
Erőszakos eszközöket alkalmazó ultranacionalisták és osztályharcos ultrák általában egymás veszélyére hivatkoznak. Ettől egyikük sem lesz elfogadhatóbb a demokraták szemében.
