Mint minden élőlénynek, legvégső soron az embernek is a faji természete határozza meg az adottságait és lehetőségeit.
Az ember faji korlátai elasztikusak, de ha valamelyik irányban többletet ér el, a másik irányból veszteség éri, hiszen a természetes adottságokat nem lehet gyökeresen megváltoztatni. A Homo Sapiens természetében benne vannak az emlősök általános jellemzői csakúgy, mint a faj speciális tulajdonságai. Ahhoz, amit ezekről korábban említettem, még a következőket szeretném hozzáfűzni.
1. Farkasfalka, birkanyáj: az állatvilág egy részének az őskori emberrel közös magatartását a csapatélet testesíti meg. Ezt a négylábúaknál főképpen csak az érzelmeik kifejezése tartja össze, az embernél pedig inkább a jelképes kommunikáció. A csapatok egymással többé-kevésbé összetartó, az idegent félő, vagy támadó egyedekből állnak. Sok később létrejött szervezet (nemzetállami, katonai, vallási, politikai, szurkolói ) a maga hatalmi, eszmei és érdekvezérelt funkcióinak betöltése végett az említett, az állatvilágból örökölt, a birkában és a farkasban egyaránt jelen lévő kettősséget használja ki. Felfokozza a részben természetes érzelmi kötődést a hasonlókhoz és idegenkedést a másféléktől. Ennek mélyén ott van a szokott életmód megőrzésének vágya, a félelem az új, esetleg egy másik csoportra jellemző viselkedési formáktól.
2. A többi húsevővel közös, biológilag programozott késztetés, afféle kódolt tízparancsolat egyike késztette az embert arra, hogy saját létezésének érdekében ölje a fogyasztására alkalmas más élőlényeket. Időközben, a sapiensre specifikus kulturális létezésmód és magatartás kikapcsolta azt az ösztöni korlátozást, amelyik a négylábúaknál általában véve gátolja az azonos fajú egyedek megölését. Saját fajtabeliek gyilkolása az embert nem állati szintre süllyeszti, ha egyszer az állatokra ez általában nem jellemző. A morális jellegű tilalmakat sokkal később kezdték ajánlani. Ezek hatása mindig gyenge volt.
3. A sapiensre jellemző kulturális készség alkalmazása tanulással sajátítható el. Ám az ember gyermekkorban egészen más módon tanul, mint más főemlősök: utánzás révén. Ennek az az oka, hogy éretlenebb állapotban születik, de összehasonlíthatatlanul nagyobb tömegű tudásanyagot kell elsajátítania. Közlemények szólnak főemlősök természetes élőhelyén végzett kísérletekről, amelyek azt igazolják, hogy az imitáció sajátosan emberi vonás. Közeli rokonaink, a csimpánzok inkább emulálnak: elsősorban egy cselekvés eredményét figyelik, aztán megpróbálják elérni a saját módjukon. A kis gyermek jóval hosszabb ideig hagyatkozik teljes mértékben az utánzó magatartásra. Ez később sokaknál a közösség, a csapatvezető tekintélyének való alárendelődésként felnőtt korban, de mintegy gyermekké regrediálva szintén megmarad. Mint ahogy a birkák mennek a vágóhídra az ivartól megfosztott, de ravasz vezérürü után. Áttételesen mindez a véleményutánzás formáját ölti. A tömegkultúrát véleményvezér médiumok alakítják. A pluralitás itt nem számít helyénvalónak. Kisebb, elszigetelődő országokban jelentékeny hatású lehet a tömeg konformitásának zsarnoksága. A túlnyomó többség egy irányba húz és szavaz. Hol az egyik, hol a másik irányba. De sanda szemmel néz azokra, akik kilógnak a sorból. Fanatizmusának mértéke a valódi humán műveltséggel fordított irányban változik. A gyilkos indulatok jelképes megnyilvánulása a verbális agresszió. Olykor ez nem a tettlegesség elkerülésére szolgál. A szó erejénél fogva, elő is segítheti a későbbi romboló tetteket.
4. Az ősi embernek, mint tipikusan kisebb csapatokban (falkában, hordában) élő lénynek az egyik alapérzése és képzete a Sapiens majd készáz ezer éves történetének során a "mi együtt" volt. Amíg létezése beleolvadt a közösség életébe, nélkülözte a személyiséggé formálódás feltételeit. De később, így a modern korokban is, előfordulhat, hogy amikor tömegbe verődik, nem gondolkodik, hanem átveszi egy aktív kisebbség és az azt követők beállítását. Pontosan ezt használják fel a nagy létszámokat manipuláló szónokok, előadók. Ez lehet pozitív, amikor, például egy bulin a jó hangulat mindenkire átragad. És lehet negatív, amikor valamilyen „ellenséggel” szemben egy kisebbség a maga gyilkos ösztöneit engedi szabadjára. Ilyenkor a többi egybegyűlt egy része is olyan tettekre lehet képes, amelyeket egyénileg nem követnének el. Hangsúlyozom, csak egy részük.
De a jelen, akármilyen közel is van olykor a multhoz, mégiscsak más, mint az őskor. Ha valaki embertársával szemben kényszert gyakorol, megfélemlít, olykor pedig gyilkol, mint lincselésnél, pogromban, vallásháborúban, népirtás során, ez már nem magyarázható genetikailag kódolt késztetésekkel. Tetteiért saját maga viseli a teljes felelősséget.
