ismeretvadász

Az õslénytani leleteket és az ember élettani képleteinek kifejlõdését ennek a magyarázó elméletnek az alapján lehet konzisztens rendszerbe foglalni.
Darwin elõtt is tudták, hogy Földünkön különbözõ élõ populációk váltják egymást. Rendszerezõ osztályozásuk is ismert volt, keletkezésüket  pedig a törzsfejlõdés (filogenézis) elmélete tárgyalta. A csoportosítási szintek egyike a természettani „osztály” és  „nem” mellett a faj. De ez nem csupán besorolási csoport, hanem az élõvilág reprodukciójának körülhatárolt színtere is. Az ember biológiai származástana nem a személyiségre vonatkozik, hanem fajának az õt megelõzõ élõvilágból való keletkezésére. Ennek mikéntjét írta le az empirikus alapon megfogalmazott darwini paradigma, vagyis a további kutatások szakmai szemléleti kerete, ami nagyjából a következõket állapította meg.

A biológiai fajok váltakozásának dinamikájára három jelenség hat. Elõször is, mindenféle élõ populáció az egyedi tulajdonságok variációit tartalmazza. Másodszor, ez utóbbiak öröklõdnek. Közismert, hogy az utód jobban hasonlít a szüleihez, mint másokhoz. A génekben tárolt információ a szaporodás során tovább adódik. Harmadszor, a variációk hordozóinak különbözõ túlélési és reprodukciós rátái vannak. Ez nagy mértékben függ attól, hogy hogy milyen az élõhelyük.

A növénynemesítõk õsidõk óta alkalmazzák a mesterséges szelekciót. Az érintetlen természetben spontán kiválasztódás megy végbe az eltérõ tulajdonságok hordozói között. A populáció gazdagabb lesz a környezethez jobban alkalmazkodó formaváltozatokban és szegényebb lesz másokban. A szelekciós folyamat önmagában nem hoz létre  új fajokat, ehhez mutációk sorára van szükség. Mindezt helytelen egy névvel jelölt izmushoz kötni. Darwinizmus nevű tudomány nem létezik, a nagy természetkutató elmélete azonban beépült a modern biológiába.

A paradigma újabb megfogalmazása, ami nem szüntette meg annak érvényét, a felfedező halála után jött létre. A tényállás az újabb ismeretek szerint az, hogy 40-50 ezer évenként erõteljesebben gyarapodnak a fajok mutáns génjei és több mutáns egyed jön létre. Közben a természeti környezet is változik és vannak olyan mutációk, amelyek az újabb feltételek között életképesebbek, mint a régi törzsállomány. Ezekbõl fejlõdhet ki egy-egy újabb faj.

Az õslénytani leleteket és az ember élettani képleteinek kifejlõdését ennek az elméletnek az alapján lehet konzisztens rendszerbe foglalni. A DNS titkának feltárása sem cáfolta ezt a kiinduló gondolkodási keretet, de összehasonlíthatatlanul magasabb szintre  emelte az egész idevágó kutatást. Az azonban változatlanul érvényes, hogy dilettánsok nem szólhatnak bele a tudományos vitákba. Ahogyan a termodinamika, vagy a kvantum-mechanika ügyeitõl távol tartják magukat, a nézőtérről lehet figyelniükaz evolúciós biológia szakmai problémáinak tárgyalását is.

Más kérdés, hogy az utóbbiakat is különbözõ elõjelû, egymással hadakozó világszemléletek, metafizikai következtetések alátámasztására próbálják felhasználni. Ezekhez azonban a tudományos paradigmának nincs köze.