Az európai fejleményekkel párhuzamosan szemlélem a kelet-ázsiai történelmet. (Updated)
Kína és Európa mindig összefüggő kulturális gravitációs mezőben létezett. A glóbusz fő tulajdonsága, hogy globális, már kétezer éve is ilyen volt.
Kínában a mongol eredetű toba törzsek északi Vei állama az V. században áttért egy új vallásra, a magas erkölcsi követelményeket előíró buddhizmusra. (Egy évszázaddal korábban, mint Európában Klodvig és az ő frankjai: a szintén fejlett etikai normákat meghonosító kereszténységre.)
A Tarim medencében Stein Aurél találta meg a toba Vei iratok tömegét és szobraikat. Tarim medence:
Számos iratot és műtárgyat talált a pirossal jelzett selyemút déli szakaszán jelölt Niya és Khotan romjai között.
Művészeik az arckifejezést is mesterien ábrázolták.
A VII. században Kína egyik virágkora köszöntött be a Tang dinasztia uralma alatt. Fellendült a gazdasági élet, kibontakoztak a nemzetközi kapcsolatok, a birodalom területe gyarapodott. Bravúrosan alkotott műtárgyakat hagytak ránk. Lovacska:
A táncosnők témáját már akkor is kedvelték:
Nem maradhatott el a szépítkező nő, tükörrel:
A mesterségbeli technika kifinomultsága már akkor is jellemezte művészi törekvéseiket. A professzionális igényesség egy egészen más területen, az állami kormányzás intellektuális feladatainak ellátásában is megmutatkozott. A legnagyobb Tang uralkodó külön hivatalba szervezte kvalifikált értelmiségiek egy csoportját. Egyedüli feladatuk az uralkodó ötleteinek és döntéseinek kritikája volt. Egyik minisztere arról számolt be, hogy kétszáz alkalommal bírálta meg a király tetteit. (És mindvégig a helyén maradt.)
Update: Ide másolom a külön is megjelent "Ezeréves festmény" c. jegyzetből azt, ami a fentieket folytatja.
A Tang dinasztia létrehozta a központosított kínai birodalmat, mely olykor évszázadokra részekre bomlott, de egységét mindig helyre tudta állítani. Minden külső hódítás ellenére az ország fennmaradt, olyan módon, hogy az idegen dinasztiákhoz tartozó nemesi csoportok egybeolvadtak a kínai vezető réteggel, és átvették az évezredes hagyományokat. Az elnyomó hadseregeket időnként kiverték az országból. Az önállóság időszakait azután újabb hódítások követték. Kína részben szintén idomult az idegen elitekhez, a maga kultúráját az ő szokásaikkal és műveltségükkel átszínezve őrizte meg, de mindezt jellegzetesen saját életmódja, stílusa és izlése szerint alakította át. A lakosság ekkora tömegeit nem lehetett mássá formálni, mint amilyenné az eltelt hosszú korszakok tették. Végül minden idegen hódítóból az évszázadok alatt kínai patrióta lett, a birodalom megőrzését és védelmét kellett szolgálnia.
A Tang dinasztia után Kína újabb fellendülési korszaka a 10.-13. században uralkodó Szung dinasztia idejére esett.
Bárki is volt hatalmon, a földmívesnek keményen kellett robotolnia, hogy saját családját eltartsa és az urak földjét is megművelje. Már Po Csü-ji megfigyelte:
"Pihenni alig ér rá a paraszt;
Kettős munkában várja a tavaszt..."
(Szabó Lőrinc fordítása)
